Szurkolói balhé miatt szakadt félbe Dárdai Pálék kupameccse

Mindkét berlini gárda fanatikusaival voltak gondok az első forduló tegnapi meccsein.


 Mint jeleztük, egy meccsnek már botrányos volt a felvezetése tegnap a Német Kupában, mert Berlinben 80, agresszív huligánt kellett előállítania a rendőrségnek, de az a találkozó végül rendben befejeződött, nem úgy, mint Dárdai Pálék mérkőzése a Hansa Rostock ellen.

 

Nyolcvan, agresszív huligánt vettek őrizetbe Berlinben " NEMZETKÖZI FOCI › Német foci

Nyolcvan futballszurkolót őrizetbe vettek hétfőn a BFC Dynamo-Schalke 04 Német Kupa első fordulójában sorra kerülő mérkőzés előtt. A fővárosi rendőrség Treptow városrészbe vonult ki, amelynek parkjában a hazai huligánok agresszíven viselkedtek. A rendbontókat egy őrszobára vitték, és a bíróság döntött arról, hogy melyikük kerülhet szabadlábra még a találkozó előtt.

A találkozót a 78. percben kellett félbeszakítni nézőtéri rendbontások miatt, a berliniek pirotechnikai eszközöket is bedobáltak a pályára, a játék 10 perc után viszont folytatódhatott.
 
NÉMET KUPA
1. FORDULÓ (A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
BFC Dynamo (IV.)–Schalke 04 0–2
MSV Duisburg (II.)–1. FC Nürnberg (II.) 1–2
Paderborn (III.)–St. Pauli (II.) 2–1
Hansa Rostock (III.)–Hertha BSC 0–2
 

Videók