Szerkesztő: Bíró Ádám
2017. 05. 17. 07:30

A Hertha mestere ezúttal sem köntörfalazott.

Dárdai Pálról sokan, sokfélét mondtak már - írja az nb1.hu. Egyénisége, karaktere olyannyira kiemelkedik még a Bundesliga edzői társadalmának tagjai közül is, hogy meg sem lepődünk, amikor a hétvégi forduló után azt mondja: "vagy nyersz a csapatoddal, vagy sz.r vagy. Ha veszítesz, amiatt veszítesz, mert sz.rul játszottál". Ezúttal a Székelyhon beszélgetett a szakvezetővel.

A részletes, remekre sikeredett interjú kitér arra, hogy Dárdai székely vére által örökölte egyenes, őszinte jellemét, emellett precíz, ugyanakkor makacs és konok is. Talán ez a mentalitás segített azoknál a sikereknél, melyeket előbb játékosként, majd eddig edzőként elért. "Én megpróbálok nem áltatni, ami van, azt mindig kimondom. Romániában sem éreztem azt, amit korábban játékosként is mindig belénk sulykoltak, hogy oda sem értünk, és már tele volt a nadrág. Tudtam, mit jelent a magyarságnak és főleg az erdélyi magyar embereknek egy ilyen mérkőzés. Azzal a mérkőzéssel egy új időszámítás indult el a magyar válogatott életében. A csapat szervezett volt, továbbá mellénk álltak az emberek és a média is. Nagy élményt rejtegettek a mérkőzés utáni pillanatok, ott maradt velünk a teljes székely-magyar „B-közép” is, amely önfeledten ünnepelt velünk" - fogalmazott.  Megjegyezte: nagy örömmel nézte a franciaországi Eb-t, hisz "ha a szurkolók boldogok, akkor maguk az edzők, vezetők is azok". 
 
Berlini felfogásáról is kérdezték. "Hisznek bennem a labdarúgók, mert nem kérek olyat, amit ne tudnának megcsinálni, viszont amit kérek, annak végrehajtását nagyon keményen megkövetelem. Adok és kapok. Az öltözőt szét lehet dobálni tortával, meccs előtt is lehet csevegni a telefonon, csak éppen ne csörögjön. Viszont a pályán, edzéseken fegyelem van, ott nincs apelláta. Voltak komoly megkereséseim Németországból és külföldről is. De én nagyon jól érzem magam a Herthánál."
 

Nem sikerült a csoda a magyar U17-es válogatottnak " MAGYAR FOCI › Magyar válogatott

A magyar U17-es válogatott 1-0-s vereséget szenvedett Franciaország ellen a horvátországi Európa-bajnokság 5. helyért, egyben vb-indulásért zajló mérkőzésén. Sajnos a néhány nappal ezelőtti bravúrt nem sikerült megismételnie Szélesi Zoltán együttesének, bátor kezdés után egyre inkább átvették a kezdeményezést a franciák, a 26. percben Gouiri révén pedig megszerezték a vezetést.

Végül a magyar és német játékfilozófia közötti különbségekről, valamint saját tapasztalatairól beszélt. "Szerintem nagyon nagy a lemaradásunk, de ebbe nem akarok belemenni. Már az iskolarendszerben nagy a különbség, a német gyerekek nyíltabbak, nem gátlásosak, elmondják a véleményüket. Ez pedig nagyon sok előnnyel jár, nemcsak a fociban, de az élet minden területén is. Magyarországon, ha a taktikai dolgokat nézem, nagyon sokat tanultam Mezey Györgytől és Garami Józseftől. A pedagógiát pedig édesapámtól lestem el. A válogatottnál Erwin Koeman holland mentalitása fogott meg, Gellei Imre pedig szintén pedagógia szempontból tudott nekem sokat mutatni."
 
A teljes interjút ajánljuk itt:

Csipetnyi székelység a Bundesligában

Ilyés Szabolcs 2017. május 13., 10:14 • utolsó módosítás: 2017. május 13., 13:51 Ha csak edzői karrierjét vesszük alapul, Dárdai Pál a Hertha BSC-nél rövid idő alatt nagy tekintélyre tett szert a futball világában. A korábban kiesés elől menekülő berlini csapatot bent tartotta a német élvonalban, a következő idényben pedig kivezette az európai porondra.

Cimkék: dárdai , pál , labdarúgás

Legfrissebb híreink

20:57 - Ez a videó mindent elárul Morata és a Real Madrid viszonyáról NEMZETKÖZI FOCI
20:27 - Elhunyt Széles Sándor úszóedző ÚSZÁS
20:11 - Hivatalos: Vinicius Junior a Real Madridé NEMZETKÖZI FOCI
19:55 - Nem tartottak sajtótájékoztatót a terrortámadás miatt NEMZETKÖZI FOCI
19:34 - A Manchester United korábbi üdvöskéjét akarja a Monaco NEMZETKÖZI FOCI
18:41 - "Nincs kupa?" - nagyon kiakadtak a Real sztárjai - videó! NEMZETKÖZI FOCI
18:33 - Rendkívül fiatal labdarúgók a magyar válogatott keretében MAGYAR FOCI
18:14 - Az év átigazolására készül a Juventus! NEMZETKÖZI FOCI
17:45 - Nagyon sokba kerülhet a hasmenés a kerékpárosnak EGYÉB SPORTOK
17:18 - A Real Madridhoz szerződik a Premier League sztárja? NEMZETKÖZI FOCI
16:53 - Manchesteri terror: Guardiola családja is a helyszínen volt NEMZETKÖZI FOCI
16:19 - Őrület: rájött a hasmenés a bringás sztárra - videó! EGYÉB SPORTOK
15:42 - Újabb szupertehetség érkezhet Monacóba NEMZETKÖZI FOCI
15:04 - Legenda: így búcsúztatták a Lazio-drukkerek Tottit - fotó! NEMZETKÖZI FOCI
14:31 - Hihetetlen, hova süllyedt az olimpiai bajnok úszónő ÚSZÁS
13:53 - Komikus, félpályás öngólt lőtt a Chelsea védője - videó! NEMZETKÖZI FOCI
13:18 - Elképesztő: angol sztárcsapathoz igazolhat Iker Casillas! NEMZETKÖZI FOCI
12:41 - Balhé: évekig börtönben ülhet a Barca volt elnöke NEMZETKÖZI FOCI
12:15 - Ennél zseniálisabb animációt nem látott Anglia - videó! NEMZETKÖZI FOCI
11:38 - Fontos információk a kupadöntő jegyvásárlásáról MAGYAR FOCI
11:05 - Manchesteri terror: reagált az UEFA az EL-döntő kapcsán NEMZETKÖZI FOCI
10:26 - A korábbi kedvenc szerint reális a Veszprém BL-sikere KÉZILABDA
08:51 - Bekerült az USA legjobbja közé a magyar válogatott focista - kép NEMZETKÖZI FOCI
08:27 - Csomagküldőhöz adta be önéletrajzát az egyik legjobb magyar hokis JÉGKORONG
08:01 - Ha a Manchester United indul a BL-ben, Griezmann hozzájuk igazol NEMZETKÖZI FOCI
07:30 - Tizenhat éves játékost küldött pályára Mourinho NEMZETKÖZI FOCI
06:45 - Ezért nyerhette meg a bajnokságot a Real Madrid NEMZETKÖZI FOCI
06:00 - Keddi focimeccsek és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN
03:45 - Elhunyt a 35 éves MotoGP-világbajnok AUTÓ-MOTOR
22:11 - Öt év után újra bajnok a Real Madrid - videó! NEMZETKÖZI FOCI
19:24 - Torres méltóan búcsúztatta az Atléticót a Vicente Calderontól - videó! NEMZETKÖZI FOCI
18:15 - A Liverpool indulhat a BL-ben, az Arsenal lemaradt NEMZETKÖZI FOCI
17:56 - Cirjenics győzött, négy magyar cselgáncsérem Jekatyerinburgban KÜZDŐSPORTOK
17:50 - Öt-öt magyar arany, ezüst és bronz Montemorban a kajak-kenu vk-n EGYÉB SPORTOK
17:16 - Ismét bajnok a Juventus - videó! NEMZETKÖZI FOCI
15:56 - Íme: a Barca és a Real mellett is van élet a spanyoloknál NEMZETKÖZI FOCI
15:17 - Csodálatos hírt jelentett be Nico Rosberg - fotó! AUTÓ-MOTOR
14:49 - Európa egyik legjobb támadója igazolhat Madridba NEMZETKÖZI FOCI
14:18 - Bámulatos hírt kaptak a "döntő" előtt a Real-szurkolók! NEMZETKÖZI FOCI
13:54 - Bődületes balesetet élt túl az egykori F1-pilóta - videó! AUTÓ-MOTOR
13:12 - Óriási őrültségre készül Zlatan Ibrahimovic - videó! NEMZETKÖZI FOCI
12:39 - Elképesztő: a fél mezőnyt "kinyírta" a kanyar - videó! AUTÓ-MOTOR
12:01 - Ez igen: összeáll a Kassai-Karaszjov játékvezetői páros! NEMZETKÖZI FOCI
11:36 - Megható: így búcsúztak el a Bayern legendái - videó NEMZETKÖZI FOCI
11:05 - Ennyien voltak kíváncsiak az NB I szombati meccseire MAGYAR FOCI
10:21 - Szemtelenek brigádja, avagy verik-e az MU-t a 18 évesek? NEMZETKÖZI FOCI
09:30 - Újabb trófeát szerezhetnek a Juventus játékosai NEMZETKÖZI FOCI
08:45 - Vasárnapi focimeccsek és sportműsorok a tévében EZT LÁTOD ÉLŐBEN
08:00 - Spanyol foci: a Real Madrid vagy a Barcelona ér révbe? NEMZETKÖZI FOCI
03:45 - Szemet gyönyörködtető bombagólok Németországból - videó NEMZETKÖZI FOCI
22:59 - Simán verte a Vidi a Fradit, jön a bajnoki döntő! MAGYAR FOCI
21:53 - A BL-indulás a tét a Premier League utolsó fordulójában NEMZETKÖZI FOCI
21:00 - Hihetetlen: ezekre a sztárokra bárki lecsaphat ingyen NEMZETKÖZI FOCI
20:36 - Gálázott a Honvéd, ha kikap ma este a Vidi, eldőlt a bajnokság MAGYAR FOCI
19:00 - Így búcsúzott a manchesteriek argentin kiválósága NEMZETKÖZI FOCI
18:34 - Dárdaiék hatot kaptak, EL-be mennek, Szalaiék a BL-be NEMZETKÖZI FOCI
17:54 - Férfi kézilabda NB I: veszprémi előny a döntőben KÉZILABDA
16:37 - Eljött a búcsú, amelyet egy Atlético-szurkoló sem várt NEMZETKÖZI FOCI
15:29 - Giro: bajban az olasz csapat a doppingesetei miatt EXTRÉM SPORT
14:35 - 1 milliárd fontért vennék meg az Arsenal többségi tulajdonrészét NEMZETKÖZI FOCI
13:37 - Befejezi pályafutását az egyik legjobb magyar hokis JÉGKORONG
12:08 - Klopp a Romából erősítené támadósorát NEMZETKÖZI FOCI
12:04 - Egy csodasiker története: le a kalappal, Feyenoord! NEMZETKÖZI FOCI
11:37 - Falco-Körmend csata lesz az elődöntőben KOSÁRLABDA
09:55 - McGregor vs. Mayweather: jön a ketrecharc és a boksz álommeccse KÜZDŐSPORTOK
09:40 - Dráma: feljutás az élvonalba a 6. helyről a 96. percben - videó NEMZETKÖZI FOCI
08:45 - Szombati focimeccsek és sportműsorok a tévében EZT LÁTOD ÉLŐBEN
08:33 - Már a bajnokija előtt bajnok lehet a Juventus NEMZETKÖZI FOCI
08:07 - Bajnoki és BL négyes döntő előtt a veszprémi kézisek KÉZILABDA
03:45 - Schalke: Mezbe épített chippel fizethetnek a szurkolók NEMZETKÖZI FOCI
22:07 - Babosék ismét a döntőért játszhatnak TENISZ
21:37 - Életműdíjat kapott Mocsai Lajos KÉZILABDA
21:14 - Bajnokcsapatból igazol a Manchester United NEMZETKÖZI FOCI
21:09 - Ő lehet Messiék új edzője NEMZETKÖZI FOCI
20:36 - Elárulta a Real középpályása, visszamegy-e a Bayernhez NEMZETKÖZI FOCI
20:05 - Dzsudzsák kihagyott egy tizit, de a kupadöntő hőse lett – videó NEMZETKÖZI FOCI
19:37 - Megvan Pogba visszatérésének az időpontja NEMZETKÖZI FOCI
19:01 - Csökkentették a bundagyanús olasz válogatott büntetését NEMZETKÖZI FOCI
18:10 - Morata vagy Benzema? Ancelotti belekeverte Ronaldót is NEMZETKÖZI FOCI
17:49 - U17-es válogatottat is behívott a keretébe Bernd Storck MAGYAR FOCI
16:36 - Dárdaiék az Európa Liga csoportköréért játszanak a zárófordulóban NEMZETKÖZI FOCI
14:46 - Kézilabda NB I. erőt adnak a szegedieknek a szurkolók a döntő előtt KÉZILABDA
13:54 - Holnap juthat fel a Puskás Akadémia az NB I-be MAGYAR FOCI
13:32 - Jégkorong-világbajnokságot rendezünk JÉGKORONG
13:17 - Deutsch: „...mikor kiderül: az ítélet élet vagy halál” MAGYAR FOCI
11:57 - Egy pontra a bajnoki címtől a Real Madrid NEMZETKÖZI FOCI
10:56 - BL-ben szereplő csapatok vinnék az Újpest csatárát MAGYAR FOCI
10:36 - Kézilabda NB I: nagyon szoros is lehet a döntő KÉZILABDA
09:46 - Baseball: az elitbe jutás a cél a Budapest Redsnél Európában EXTRÉM SPORT
08:56 - Így alázta meg a Tottenham a bajnoki címvédőt - videó NEMZETKÖZI FOCI
07:30 - Újabb komoly megtiszteltetés érte a csodatinit NEMZETKÖZI FOCI
06:45 - Kiderült, milyen mezben játszik az európai élcsapat - kép NEMZETKÖZI FOCI
06:00 - Pénteki focimeccsek a tévében: kiderül, ki lesz Európa ura EZT LÁTOD ÉLŐBEN
03:45 - Ez a gól még akkor is gyönyörű, ha történetesen mi kaptuk - videó MAGYAR FOCI

Élő eredmények