Döbbenetes: ennyit keresnek a német focibírók

A sípmestereknek van mit a tejbe aprítaniuk.


Mérkőzésenként ötezer euróra (1,55 millió forint) emelték a játékvezetők bérét a német labdarúgó Bundesligában.

 
A liga hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt négy évben nem változott a bírók díjazása, ám a 2017/2018-as szezontól 3800 helyett már 5000 eurótkapnak. 
 

Távozott csapatától a Bundesliga-legenda " NEMZETKÖZI FOCI › Német foci

Jelentős rekord fűződik a nevéhez.

Indoklásul Ansgar Schwenken, a német liga, a DFL igazgatója azt mondta, alaposan kielemezték, hogy a játékvezetők számára mekkora fizikai és pszichikai megterhelést jelent egy-egy meccs, majd a szövetséggel együtt a bérek növelése mellett döntöttek.
 
Az asszisztensek 2500, a negyedik bírók és a videoasszisztensek pedig 1250 euróhoz jutnak mérkőzésenként az augusztus 18-án elrajtoló idényben.

Videók