Dárdainak tetszik a Bundesliga tabella, de majd vasárnap visszapillant rá

A Hertha BSC 2006 szeptembere óta először győzte le a Schalkét, amikor ez legutóbb megtörtént még Dárdai Pál is berlini csapat középpályáját erősítette.


 

 A péntek esti diadal után a magyar szakember szerényen nyilatkozott, és saját maga helyett inkább a játékosait méltatta.

„Két kiváló gárda küzdött meg egymással, magas színvonalon. Rendkívül gyorsan futballoztak a csapatok – mondta Dárdai Pál a mérkőzés után. – Gratulálok a csapatnak, mert végig koncentráltan futballozott, kiválóan elvégezte a feladatát. Köszönettel tartozom a szurkolóknak, nagyszerű hangulatot teremtettek a stadionba, amely megerősített minket.”

 

„Most mindenki nagyon boldog. Amikor legutóbb legyőztük a Schalkét, még én is pályán voltam. Támadófutballt akartunk, és ez meghozta az eredményét. Voltak helyzetek, amelyeket nem használtunk ki, de a lényeg, hogy nem kaptunk gólt. Ez azt mutatja, hogy szervezettek és céltudatosak vagyunk – folytatta a magyar szakember, akinek a csapata továbbra is a harmadik helyen áll a Bundesligában. – Jól néz ki a tabella, de még csak péntek van. Nézzünk rá, ha vége van az egész fordulónak. A dicséret nem nekem jár, hanem a játékosaimnak. Tíz év után győztünk a Schalke ellen, holnap ezért szabadnapot kapnak.”

 

Dárdai Pál reakciója Vedad Ibisevic gólja után 

Videók