Bundesliga: Kölnbe megy a Bayern, egykori csapata ellen játszik Szalai - előzetes

A hétközi forduló után péntektől a hatodik kör mérkőzéseivel folytatódik a német labdarúgó Bundesliga: a címvédő és immár ismét éllovas Bayern München szombaton az újonc 1. FC Köln vendége lesz.


A házigazdák jól kezdték a szezont, három döntetlen mellett egyszer győztek, s mindössze egyszer kaptak ki, így jelenleg a kilencedik helyen állnak. A münchenieknek három győzelem és két döntetlen a mérlegük, s nagy meglepetés lenne, ha pontot hagynának Kölnben.

A Bayernen kívül még három olyan csapat van a mezőnyben, amely eddig veretlen, ezek közül kettő, a Mainz és a Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim éppen egymással játszik péntek este. A két gárda azonos pontszámmal és gólkülönbséggel osztozik a 4-5. helyeken, kérdés, hogy ez a helyzet változik-e az összecsapásuk után.

A negyedik veretlen együttes, a Borussia Mönchengladbach az újonc Paderbornhoz látogat, míg Stieber Zoltán sereghajtó csapata, a Hamburger SV hazai környezetben, az Eintracht Frankfurt ellen próbálja meg begyűjteni szezonbeli első győzelmét.

LABDARÚGÁS
Bundesliga, 6. forduló
Péntek
FSV Mainz 05-1899 Hoffenheim 20.30
Szombat
FC Schalke 04-Borussia Dortmund 15.30
SC Freiburg-Bayer Leverkusen 15.30
VfB Stuttgart-Hannover 96 15.30
1. FC Köln-Bayern München 15.30
SC Paderborn-Borussia Mönchengladbach 15.30
VfL Wolfsburg-Werder Bremen 18.30
Vasárnap
FC Augsburg-Hertha BSC 15.30
Hamburger SV-Eintracht Frankfurt 17.30

Videók