Aubameyang Kínában? - a klub megszólalt

A Dortmund csatárát 72 millió euróra tartják.


A kínai Kuangcsou Evergrande labdarúgócsapata hivatalos közleményben cáfolta, hogy megvásárolná Pierre-Emerick Aubameyangot a Borussia Dortmundtól, írja a Nemzeti Sport.
 
Hétfőn a Sina Sports számolt be róla, hogy a gaboni támadó 72 millió euróért cserébe szerződik a kínai együtteshez – Aubameyang esetében már a nyáron is felvetődött az ázsiai váltás lehetősége, akkor a Tiencsin Csüancsien igazolta volna át.
 
A támadó megvételével kapcsolatban a Kuangcsou Evergrande most hivatalos közleményt adott ki, melyben cáfolja, hogy szerződtetné a sztárt.
 
„A klubbal kapcsolatos pletykák, melyek szerint egy olyan Bundesliga-játékost vásárolna, akinek az ára jelentősen meghaladná a kínai szövetség szabályzatában foglalt határt, teljesen alaptalanok – utaltak a kantoniak Pierre-Emerick Aubameyang esetleges megvételére. – A transzfert az érintett német egyesület is tagadta a médiában, a Kuangcsou pedig szigorúan betartja a kínai liga szabályait.”
 
Aubameyang a felnőttkarrierjét a Milanban kezdte, de az olasz csapatnál nem jutott szóhoz bajnokin, rendre kölcsönadta őt az együttes.
 
A 28 éves csatár 2011-ben távozott a Saint-Étienne-hez, majd 2013-ban csatlakozott a Dortmund keretéhez. A német csapat színeiben 143 bajnokin 98 gólt szerzett.
 

Ez lesz Coutinho mezszáma a Barcelonában " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

Spanyol lapértesülés szerint Philippe Coutinho, az FC Barcelona új szerzeménye a 14-es mezt viseli majd, azaz Javier Mascherano biztosan elhagyja a katalán együttest a téli átigazolási időszakban. Korábban azt pletykálta a spanyol sajtó, hogy a Liverpooltól 120 millió euróért megvásárolt brazil középpályás a távozófélben lévő Arda Turan 7-es számában futballozik majd.

Videók