A német másodosztályban folytatja "a magyar futball legnagyobb ígérete"

A német harmadosztályból a Bundesliga II-be feljutott RB Leipzig labdarúgócsapata hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a Győri ETO FC válogatott középpályását, Kalmár Zsoltot.


A Győri ETO FC hivatalos honlapja szerint Kalmár kedden már Lipcsében kezdi meg a felkészülést.

"Nagyon jól éreztem magamat Győrben, hálás vagyok valamennyi edzőnek, a klub dolgozóinak, az akadémiának és persze a játékostársaknak, hogy itt nőhettem fel, hogy sokat foglalkoztak velem. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor először léphettem be a felnőtt csapat öltözőjébe, magam sem gondoltam, hogy ennyire hamar azok után eljutok a magyar válogatottságig. Szeretném megköszönni a szurkolóknak azt a szeretetet, amit kaptam tőlük, ez mindig nagyon sokat jelentett számomra. Bízom abban is, hogy a csapat vissza tudja hódítani a bajnoki címet" - nyilatkozta a középpályás.

A lipcseiek sportigazgatója, Ralf Rangnick nagyon elégedett, hogy sikerült szerződtetni a 19 éves középpályást. "Kalmár a magyar futball legnagyobb ígérete, fiatal kora ellenére már érett játékos, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy ő az U19-es válogatott csapatkapitánya."

Videók