A Hamburg Stieber Zoltán nélkül győzte le a Dortmundot

A HSV kapusa, Rene Adler mindent védett, míg a BVB csatára, Pierre-Emerick Aubameyang fél tucat ziccert hibázott.


 

 
A Bundesliga 13. fordulójának nyitómérkőzésén a 11. helyen álló Hamburg fogadta a 2. helyezett, jóval esélyesebb Borussia Dortmundot. A hazai csapatban Stieber Zoltán a végig a kispadon kapott helyet. 
 
 
A mérkőzés 18. percben a Dortmund kapusa, Roman Burki érkezett rossz ütemben a kilépő Ivo Ilicevic elé. A Hamburg tizenegyest, míg a svájci portás sárga lapot kapott. A labda mögé Pierre-Michel Lasogga állt, aki higgadtan a kapu jobb oldalába lőtt. A 38. percben a Hamburg középpályása, Lewis Holtby csúnyán lekönyökölte a dortmundi Juan Weiglt, azonban a játékvezető nem torolta meg az esetet piros lappal. Ez óriási hiba volt, ugyanis három perccel később Nicolai Müller csapott le Matthias Ginter eladott labdájára, majd remekül tálalt a felfutó Holtby elé, aki higgadtan a kapu jobb oldalába lőtte a ziccert, így gólnak örülhetett, pedig már a pályán sem kellett volna lennie.
 
 
A második félidőben a BVB fokozta a tempót, de csak nem akart összejönni a szépítő gól. Az 52. perc Pierre-Emerick Aubameyang húzott el, ziccerbe került, de valami nyakatekert mozdulattal majdnem bedobást hozott össze a lövésével. Három perc múlva végleg eldőlt a mérkőzés, amikor Holtby szöglete után Mats Hummels érkezett lendületből, és gyönyörű gólt fejelt. A dolog szépséghibája, hogy a saját csapata kapusát mattolta. A harmadik gól után a Dortmund mindent megtett a szépítő gólért, ennek a 86. percben meg is lett az eredménye. A csereként beállt Adnan Januzaj adott remek labdát Aubameyang, aki a sokadik helyzetét már gólra tudta váltani. A HSV győzelme simának tűnhet a végeredmény tükrében, de a mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a haziak kapusa, Rene Adler szenzációs napot fogott ki.
 
Ezzel a győzelemmel a Hamburg a 8. helyre ugrott fel a tabellán, míg a Dortmund maradt a második, de ha holnap a Bayern München legyőzi a Schalkét, akkor a két csapat közti különbség nyolcpontosra nő. 
 
Bundesliga, 13. forduló
 
Hamburger SV-Borussia Dortmund 3-1 (2-0)
Gól: Lasogga (19.-tizenegyesből), Holtby (42.), Hummels (55.-öngól) ill. Aubameyang (86.)
 
 
A Bundesliga tabella
 

Videók