43 gólt kapott egy meccsen, letartóztatták

Rendőrök vezették el az edzésről azt a kapust, aki pár nappal korábban 43 gólt kapott egy amatőr futballmeccsen Németországban.


Marco Kwiotek, az SV Vonderort második csapatának a hálóőre a PSV Oberhausen otthonában szedett be 43 gólt 90 perc alatt Észak-Rajna-Vesztfália egyik körzeti bajnokságában. A nem mindennapi, 43-0-s eredményről a német országos sportsajtó is beszámolt.

Az express.de újságírói éppen a Vonderort edzésén jártak a minap, hogy a botrányos meccsről kérdezősködjenek, amikor két rendőrautó állt meg a pálya mellett, s letartóztatták az együttes kapusát. Az intézkedés pontos okáról nem adott tájékoztatást a bottropi rendőrség, de az biztos, hogy rájár a rúd a játékosra.

A Vonderort II amúgy az említett találkozón már az első akcióból gólt kapott, és ezt még 34 hazai találat követte az első félidőben.

A vendégek csak nyolc emberrel tudtak kiállni a folytatásra, így az Oberhausen belement abba, hogy nyolc a nyolc ellen játsszák le a második játékrészt, amelyet 8-0-ra nyert a házigazda.

Videók