Így lehet bajnok már most hétvégén a Bayern München

A címvédő Bayern München már a hétvégi, 31. fordulóban megszerezheti a bajnoki címet a Bundesligában.


Ehhez a bajoroknak saját, wolfsburgi találkozójuk megnyerése mellett arra van szükségük, hogy a rivális RB Leipzig ne verje meg hazai pályán az utolsó előtti Ingolstadtot. Amennyiben a válogatott Gulácsi Péter együttese kikap, Carlo Ancelotti vezetőedző csapata pedig nyer, biztossá válik, hogy utóbbi sorozatban ötödször is elhódítja a végső győztesnek járó "salátástálat". Ha három fordulóval a vége előtt kilenc pont lesz a különbség a két csapat között, pontazonosság még kialakulhat a végelszámolásnál, ám a Bayern gólkülönbsége jelenleg 31-gyel jobb.
 
A münchenieknek nagy szükségük van a sikerélményre, hiszen a Bajnokok Ligájából a negyeddöntőben, a Német Kupából pedig szerda este az elődöntőben estek ki.
 
A Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim a hétvégén biztosíthatja Bajnokok Ligája-szereplését, ha több pontot szerez a vendég Frankfurttal szemben, mint Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha a Werder Bremen otthonában. A Bundesliga első három helyezettje a BL csoportkörébe kerül, a negyedik pedig selejtezőt játszhat.
 
A sereghajtó Darmstadt a Freiburgot fogadja, és ha nem nyer, biztossá válik a kiesése.
 
Bundesliga, 31. forduló:
péntek:
Bayer Leverkusen-Schalke 04 20.30
szombat:
Borussia Dortmund-1. FC Köln 15.30   
SV Darmstadt 98-Freiburg 15.30   
FSV Mainz 05-Borussia Mönchengladbach 15.30
RB Leipzig-FC Ingolstadt 04 15.30   
Werder Bremen-Hertha BSC 15.30
Wolfsburg-Bayern München 18.30
vasárnap:
FC Augsburg-Hamburger SV 15.30
Hoffenheim-Eintracht Frankfurt 17.30
 
A tabella:
1. Bayern München            30  73-17  70 pont
2. RB Leipzig                30  56-31  62
3. Borussia Dortmund         30  65-35  56
4. Hoffenheim                30  57-32  55
5. Hertha BSC                30  38-35  46
6. Freiburg                  30  38-52  44
7. Werder Bremen             30  50-51  42
8. 1. FC Köln                30  43-37  41
9. Eintracht Frankfurt       30  32-34  41
10. Borussia Mönchengladbach  30  39-44  39
11. Schalke 04                30  39-35  38
12. Bayer Leverkusen          30  43-46  36
13. Mainz                     30  39-49  33
14. VfL Wolfsburg             30  30-43  33
15. Hamburger SV              30  30-55  33
16. FC Augsburg               30  29-49  32
17. FC Ingolstadt 04          30  33-54  28

18. SV Darmstadt 98           30  23-58  21 

Videók