Visszavonult Huub Stevens

A holland Huub Stevens kedden bejelentette, hogy egészségi okok miatt véget ért labdarúgóedzői pályafutása.


A hatvankét éves tréner legutóbb a német élvonalban szereplő Hoffenheim csapatát irányította, de február tizedikén lemondott, mert szívritmuszavart diagnosztizáltak nála, és kilátásba helyezték, hogy meg kell operálni.

A német Sport Bild című lap keddi számában Stevens elmondta, hogy az elmúlt másfél hónapban - amióta nem dolgozik edzőként és nincs kitéve stressznek - javultak az eredményei, ezért egyelőre nincs szüksége műtétre, csak gyógyszereket kell szednie. Úgy fogalmazott: biztosan nem tér vissza a kispadra, mert túlságosan nagy lenne a kockázata.

Edzői karrierjének huszonhárom éve során Stevens a holland Roda JC és PSV Eindhoven, a német Schalke 04, Hertha BSC, 1. FC Köln, Hamburger SV, VfB Stuttgart és Hoffenheim, az osztrák Red Bull Salzburg és a görög PAOK együttesét irányította. A Schalkéval 1997-ben UEFA Kupát, 2001-ben és 2002-ben Német Kupát, a Hamburggal 2007-ben Intertotó Kupát, a Salzburggal 2010-ben osztrák bajnokságot nyert. A holland élvonalban 1995-ben a Rodával, a Bundesligában pedig 2001-ben a Schalkéval volt ezüstérmes.

Stevens a Herthánál Dárdai Pál, a PSV-nél Dzsudzsák balázs, majd a Hoffenheimnél Szalai Ádám edzője is volt.
 

Videók