Történelmi döntő előtt a Real és az MU

Még soha nem játszottak jelentős kupadöntőt egymás ellen.


A nyáron alaposan megerősített Manchester United, vagy az átigazolási szezonban meglepően csendes BL-címvédő Real Madrid hódítja el az európai Szuperkupát? - írta az m4sport.hu.
 
 
Kedden Szkopjéban rendezik a labdarúgó európai Szuperkupa döntőjét, melyen a BL-győztes Real Madrid az Európa Ligában diadalmaskodó Manchester Uniteddel csap össze. A mérkőzés számos érdekességet tartogat, hiszen elég csak José Mourinho vagy Cristiano Ronaldo személyét említeni, akik korábbi csapataik ellen szállnak harcba.
 
Már maga a helyszín is rendkívüli, hiszen ez lesz az első olyan európai kupadöntő, melyet a volt Jugoszlávia egyik utódállamában, ezúttal Macedóniában rendeznek.
 
A Milan 1990-es sikere óta a Real lehet az első klub, amely a BL-címvédés után, a Szuperkupában is ismételni tud és megvédi címét. A madridiaknak ez lesz a hatodik Szuperkupa-döntőjük, és amíg az első kettőt elveszítették, addig a következő hármat megnyerték. A MU eddig háromszor szállt harcba a kupáért, de csak egyszer tudta megszerezni. Pont akkor, amikor nem mint BL-győztes érkezett a döntőbe.
 
A spanyol klubok nemzetközi uralmát jól mutatja, hogy az utolsó három kiírásban kivétel nélkül diadalmaskodtak, de az elmúlt nyolc évben hétszer is spanyol győztes volt. Kedd este egy madridi győzelem összességben Spanyolország 13. sikerét jelentené, ami e legtöbb, hiszen az olaszok kilenc, az angolok hét alkalommal nyertek eddig a szezon első nemzetközi trófeáját.
 
Érdekesség, hogy a két csapatnak jelentős kupamúltja van, de döntőben még soha nem találkoztak egymással. Ha a két edző személyét nézzük, Mourinho 2010-től 2013-ig volt a Real Madrid edzője, bajnokságot nyert 2012-ben - rekordot jelentő 100 ponttal -, viszont a BL-ben csak három elődöntő jutott neki. A jelenlegi vezetőedző, Zinedine Zidane főszerepet játszott a Real 2002-es BL-győzelmében, de 1997-ben a Juventus játékosaként kikapott a MU-tól a BL-ben.
 
 
Az átigazolási szezonban a Manchester United volt az aktívabb a két együttes közül: az Old Traffordra költözött többek között 50 millió fontért Romelo Lukaku és 35 millióért Nemanja Matic. A Real ezzel szemben egyetlen nagy szerzeményt sem jelentett be ezen a nyáron, "csak" Theo Hernandez és Dani Ceballos érkezett. A két csapat nemrég találkozott egymással egy kaliforniai felkészülési mérkőzésen, melyen 1-1-es döntetlen után büntetőkkel a United bizonyult jobbnak.

Hoppá: nagytakarítás lehet az Arsenalnál, többen távozhatnak " NEMZETKÖZI FOCI › Angol foci

Jól indult az Arsenal szempontjából az új szezon, a londoni klub a Chelsea-t győzte le az Angol Szuperkupa-döntőben. Arséne Wenger a lefújást követően arról beszélt, meglehetősen bő az Ágyúsok kerete, így várhatóan több játékostól is elköszönnek az elkövetkező napokban. Nem tudnak leállni a PSG-nél.

Videók