Top 10: a legdrágább átigazolások 2013-ban

A sport365.hu szerkesztősége a 2013-as év vége közeledtével összeállította az év legdrágább átigazolásainak Top 10-es listáját. Íme a legdrágább labdarúgók az idei esztendőből.


Nagyon komoly átigazolási ügyeknek lehettünk szemtanúi 2013-ban. Volt olyan ügy, amely hónapokon keresztül volt slágertéma a nemzetközi médiában, végül pedig létre is jött a kontraktus.

A lista élére Gareth Bale került, aki 91 milliós vételárával nyári átigazolási szezon legdrágább játékosa lett, pedig idén komoly vetélytársai voltak a walesi szélsőnek ebben a versenyben.

Dobogós lett Edinson Cavani, akiért 64,5 millió eurót perkált ki a Paris Saint-Germain. Az uruguay-i csatár csak 4,5 millióval előzte meg Radamel Falcaot, akiért 60 millió eurót fizetett az AS Monaco.

A lista erősségét mutatja, hogy a brazil foci jelenlegi legfényesebben fénylő csillaga, Neymar csak a negyedik tudott lenni 57 milliós vételárával.

A Top 10-ben egyébként hét dél-amerikai futballista szerepel, illetve két német, egy walesi. Ilyen se volt még, ebben biztosak lehetünk.

Játékos (nemzetiség) Honnan-hova Átigazolási összeg
1. Gareth Bale (walesi) Tottenham Hotspur (angol) - Real Madrid (spanyol) 91 millió
2. Edinson Cavani (uruguay-i) SSC Napoli (olasz) - Paris Saint-Germain (francia) 64,5 millió
3. Radamel Falcao (kolumbiai) Atlético Madrid (spanyol) - AS Monaco (francia) 60 millió
4. Neymar (brazil) Santos (brazil) - FC Barcelona (spanyol) 57 millió
5. Mesut Özil (német) Real Madrid (spanyol) - Arsenal FC (angol) 50 millió
6. James Rodríguez (kolumbiai) FC Porto (portugál) - AS Monaco (francia) 45 millió
7. Lucas (brazil) Sao Paulo (brazil) - Paris Saint-Germain (francia) 40 millió
8. Fernandinho (brazil) Sahtar Donyeck (ukrán) - Manchester City (angol) 40 millió
9. Gonzalo Higuaín (argentin) Real Madrid (spanyol) - SSC Napoli (olasz) 37 millió
10. Mario Götze (német) Borussia Dortmund (német) - B. München (német) 37 millió

További érdekes átigazolási hírek és pletykák.

Videók