Szerkesztő: Kvanduk Bence | MTI
2019. 01. 09. 15:08

Már 8 éve megtörténhetett volna a ceremónia.

Megörökítette lábnyomát a brazil labdarúgás riói Maracana Stadionban lévő panteonjában az egy éve visszavonult Ronaldinho.
 
"Ez életem egyik legnagyobb díja" - jelentette ki a világbajnok, aranylabdás futballista.
 
"Minden hiányzik, főleg a (labdarúgás világában szövődő) barátságok" - válaszolt arra kérdésre, milyen az élete most.
 
A 38 éves játékos elmondta, hogy 2011-ben, amikor a Flamengóban futballozott, már felkérték a lábnyoma megörökítésére, de akkor nem találtak alkalmas időpontot.
 
A keddi ünnepi eseményen Ronaldinhót Jair Bolsonaro mandátumának kezdetéről is kérdezték, mivel a közösségi felületeken támogatta a jobboldali köztársasági elnököt, de ezekre az érdeklődésekre nem kívánt válaszolni. Mint ahogyan azt sem kommentálta, hogy novemberben bevonták az útlevelét, mivel nem fizetett be egy kétmillió eurónak megfelelő bírságot. Ezt azért szabták ki rá, mert környezetvédelmi kárt okozott azzal, hogy védett területen engedély nélkül építkezett.
 
Ronaldinho szülővárosa, Porto Alegre csapatában, a Gremióban kezdte pályafutását, majd a Paris Saint-Germainben (2001-2003) és a Barcelonában (2003-2008) vált sztárjátékossá. A brazil válogatottal 2002-ben lett világbajnok, 2004-ben és 2005-ben a világ legjobbjának választották, utóbbi évben az Aranylabdát is kiérdemelte. A Barcelonával 2006-ban Bajnokok Ligáját nyert. Játszott az AC Milanban (2008-2011), majd hazatérve a Flamengóban (2011-2012) és az Atletico Mineiróban (2012-2014), amellyel 2013-ban az élen végzett a Libertadores Kupában. Pályafutása vége felé a mexikói Querétaróban (2014-2015), illetve a riói Fluminense (2015-2016) csapatában futballozott, de utóbbiban már csak néhány alkalommal lépett pályára, és hivatalosan az elmúlt év elején jelentette be visszavonulását.

Legfrissebb híreink

23:09 - A Ferrari ismét szerződésben egy Schumacherrel AUTÓ-MOTOR
22:31 - Férfi kézi-vb: Nem kezdtek jól a középdöntőben a magyarok KÉZILABDA
22:28 - Férfi kézi-vb: Könnyedén verte a házigazda Izlandot KÉZILABDA
22:07 - Moruinhot nem támogatták annyira, mint vetélytársait NEMZETKÖZI FOCI
21:05 - Újabb PL középpályást szerződtetne Henry NEMZETKÖZI FOCI
20:34 - Férfi kézi-vb: A franciák nyerték a rangadót KÉZILABDA
20:06 - Szilágyi Liliána Hosszú Katinka előtt úszott be 200 pillangón ÚSZÁS
19:02 - Férfi kézi-vb: Először nyert Szaúd-Arábia KÉZILABDA
18:44 - Premier League: Hét gólos meccset játszott a Liverpool NEMZETKÖZI FOCI
18:05 - Borússá tették Djokovic kedvét a fények TENISZ
17:06 - Özilnek tovább kell lépnie NEMZETKÖZI FOCI
16:04 - Rooney megmondta, ki legyen a MU edzője NEMZETKÖZI FOCI
15:02 - Solskjaer beszélt Lukaku jövőjéről NEMZETKÖZI FOCI
14:07 - Férfi kézi-vb: Sterbik Árpádot is becserélték KÉZILABDA
13:08 - Australian Open - Kemény meccsen van túl Fucsovics és Babos TENISZ
12:08 - Így vigasztalta ellenfelét Serena Williams TENISZ
11:05 - Australian Open - Tovább menetelnek Babosék a címvédés felé TENISZ
10:03 - Ronaldónak bíróság előtt kell felelnie NEMZETKÖZI FOCI
09:18 - Rabiot-t száműzték a PSG első keretétől NEMZETKÖZI FOCI
08:23 - Guardiola elég pontosan körülírta, mire van szüksége NEMZETKÖZI FOCI
06:58 - Szombati sport: dán-magyar a férfi kézi-vb-n EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:06 - Férfi kézi-vb: Százszázalékosan jutottak tovább a Dánok KÉZILABDA
22:08 - Férfi kézi-vb: Vereséggel zárta a csoportkört a magyar csapat KÉZILABDA
21:03 - Malcom már távozhat is a Barcától NEMZETKÖZI FOCI
20:20 - Férfi kézi-vb: Izland is a következő körben KÉZILABDA
20:05 - Mourinho beszélt a jövőjéről NEMZETKÖZI FOCI
19:25 - Férfi kézi-vb: Megvan a magyarok harmadik középdöntős ellenfele KÉZILABDA
19:04 - Nem akárki sétált be a Juventus öltözőjébe a kupadöntő után NEMZETKÖZI FOCI
18:29 - Dakar: Szalayék beállították egyéni legjobbjuk AUTÓ-MOTOR
18:04 - Kizárhatják a Barcát a Király Kupából NEMZETKÖZI FOCI
17:47 - Férfi kézi-vb: Egyiptom már a középdöntőben KÉZILABDA
17:03 - A Chelsea és a City is versenybe száll a Real kiszemeltjéért NEMZETKÖZI FOCI
16:08 - Megfosztották érmétől az olimpiai második birkózót KÜZDŐSPORTOK
15:01 - Elhagyhatta a kórházat Niki Lauda AUTÓ-MOTOR
14:04 - Kínában folytatja a Tottenham középpályása NEMZETKÖZI FOCI
13:01 - A Barca az első, a Bayern és a City követi NEMZETKÖZI FOCI
12:04 - Férfi kézi-vb: Vranjes belátja, hogy rosszul döntött KÉZILABDA
11:11 - Dakar: Nagyon szép pozícióban várják a zárónapot Szalayék AUTÓ-MOTOR
10:03 - Australian Open: Babos Tímeáék folytatják útjukat a címvédés felé TENISZ
09:27 - Australian Open: Fucsovics búcsúzott a második fordulóban TENISZ
09:02 - A Ronaldo-botrány kirobbantóját Budapesten fogták el NEMZETKÖZI FOCI
08:34 - Férfi kézi-vb: Újabb játékos került ki a magyar keretből KÉZILABDA
07:33 - Csütörtöki sport: magyar-svéd a férfi kézi-vb-n EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények