Reus eligazolhat, de tanult hibájából a Dortmund

Kedd délután hivatalosan is megerősítették a felek, hogy Marco Reus 2019-ig a Borussia Dortmund labdarúgója marad. Fontos lépés volt a klubtól, hogy ne történjen meg az, ami Götze és Lewandowski esetében.


Az elmúlt években szinte már megszokottá vált, hogy a hazai és európai szinten is jól teljesítő Borussia Dortmundot szétkapják Európa élcsapatai. A sárga-feketék szurkolóinak pedig csak a bánkódás jutott, hogy a legjobb játékosaik más csapat sikereiért küzdenek.

Kezdődött minden Mario Götze átigazolásával, akit a nagy rivális, Bayern München csábított el Dortmundból, aztán 12 hónappal később következett Robert Lewandowski is. A Dortmund pedig semmit sem tudott tenni, csak ült és nézte, ahogyan a legnagyobb sztárjai a riválishoz szerződnek. Az említett két játékos annak ellenére igazolt el, hogy a Dortmunddal minden sorozatban versenyképesek voltak, akkor gondoljunk bele, mi történne egy ilyen szezon után, mint a mostani. A Dortmund csak szenved a bajnokságban, rengeteg sérülés hátráltatta őket, és egy percig sem engedhetnek ki, ha nem akarnak kiesni a másodosztályba.

Marco Reusért pedig sorban állnak Európa legnagyobb klubjai. Sokáig úgy is tűnt, hogy a német válogatott játékos 25 millió euróért el is hagyja a Borussiát, és a Real Madridhoz, vagy a nagy rivális, Bayern Münchenhez szerződik.

De nem így történt, hiszen Reus kedden meghosszabbította a szerződését, ami most már 2019-ig köti őt a klubhoz. A legfontosabb, hogy nincs kivásárlási ár a szerződésben, így a vezetőség is bebiztosította magát, hogy a támadót semmiképp se kelljen ár alatt eladniuk.

Marco Reus lépése után, ha gazdasági szempontból nem is hoz annyit, mintha eladták volna, Jürgen Klopp bízhat abban, hogy ez mentálisan motiválóan hat a csapatára.

Köszönhetően az új megállapodásnak, ideiglenesen visszaverte a Dortmund a Bayern és a Real Madrid érdeklődését. De, ami a legfontosabb, ha esetleg tárgyalóasztalhoz ülnek a felek, a BVB szabhatja meg a feltételeket, ők mondhatnak árat, Hans-Joachim Watzke szavaival, "az ő térfelükön fog pattogni a labda."

"Reus hosszabbítása tiszteletre méltó. Más klubokban kétszer ennyit is kereshetne. De Marco a Dortmundhoz tartozik, és nagyon nehéz lenne számára elhagyni a csapatot, a várost. Ő egy különleges ember." - mondta Watzke a Bildnek.

Maga Marco Reus is elmondta véleményét a történtekről: "Ez a döntés egy életre szól, ez biztos. Ezért is gondolkodtam rajta ennyi ideig. Amikor visszatértem a klubhoz, azt mondtam, terveim vannak a Dortmunddal. Én állom a szavamat. Együtt vagyunk jóban, rosszban."

Ezzel biztosan nem értek véget a Reus körüli találgatások. A Dortmund nagyon rossz helyzetben van a bajnokságban, valószínűleg jövőre egyetlen európai kupasorozatban sem indulhatnak, ami óriási pénzügyi kiesést okoz a klubnak. Arról nem is beszélve, ha véletlenül kiesnének a másodosztályba, lehetetlen lenne egyben tartani a csapatot.

A Dortmund a legjobb dolgot tette: hosszútávú szerződést kötött Reusszal, amiben nincs kivásárlási ár. Az pedig szinte biztos, hogy nyáron a Real Madrid és a Manchester City is érdeklődni fog iránta.

"Nehezebb lett volna a Real Madridnak most leigazolnia Reust, talán ezért várnak egy évet, ahogyan tették korábban Cristiano Ronaldo, és Gareth Bale esetében is. A klub figyelemmel fogja kísérni az eseményeket, és lehetséges, hogy Reus végül a Bernabéuban fog játszani jövőre" - nyilatkozta a Goal-nak egy madridi forrás.

Reus pedig semmit sem veszített ezzel az új szerződéssel. Ezután is ő döntheti el, hogy álmai klubjában marad, vagy egy másik európai topcsapatban próbálja ki magát. Legkésőbb nyáron minden kiderül.

Videók