Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 05. 18. 18:36

Rangos torna vette kezdetét Felcsúton.

A Puskás Akadémia tudósítása:
 
"Nagyszerű sikert aratva 1–0-ra győzték le fiataljaink a Flamengo U17-es csapatát a 11. Puskás–Suzuki-kupa nyitómérkőzésén.
 
Fél perccel a kezdő sípszót követően a brazilok máris helyzetbe kerültek, Rhyan tizenhét méterről eleresztett lövése a kapunk fölé szállt. Ezt követően nagyjából kiegyenlített, ám igen harcos játék folyt a pályán. A 11. percben egy kemény összeütközést követően Papp Milán maradt a földön. Őt később le is kellett cserélni, helyére Posztobányi érkezett. A 13. percben aztán jött a gól: a Skribek buktatásáért megítélt szabadrúgást Magyar Zsolt tekerte gyönyörűen a jobb felső sarokba, mintegy húsz méterről. Tíz perccel később egy jobb oldali akciót követően ismét Magyar próbálkozott, labdája a jobb kapufa mellett ment el.
 
A fordulást követően maradt a férfias játék. A Flamengo nagyobb sebességre kapcsolt, ám komolyabb helyzetük nem igazán adódott. Az 51. percben Komáromi előtt adódott lehetőség a tizenhatoson belül, de nem találta el jól a játékszert. A hosszabbításban Rodrigo tudott kapura fordulni a büntetőterületen belül, de Ásványi biztosan védett. A szervezett támadások mellett a védelmünk is jól működött, többször állítottuk lesre a vendégek csatárait, így megérdemelten győztünk. 
A találkozót követő büntetőpárbajt 5-4-re a Flamengo csapata nyerte.
 
 
11. Puskás–Suzuki-Kupa
CR Flamengo–Puskás Akadémia 0-1 (0-1)
Gólszerző: Magyar Zsolt (13.)
 
 
 

 
 
A felcsúti Pancho Arénában zajló Puskás-Suzuki-Kupa második napjának nyitómérkőzésén a Budapest Honvéd 1–1-es döntetlent játszott a Real Madrid együttesével.A Budapest Honvéd szerzett vezetést büntetőből, amelyet Cipf Dominik értékesített. A 2x30 perces összecsapás második játékrészében a királyiak korosztályos csapata egyenlíteni tudott Garcia révén az 53. minutumban.
 
A találkozót követő büntetőpárbajt 3-2-re a Real Madrid csapata nyerte 
 
 
Eredmény:
Budapest Honvéd–Real Madrid 1-1 (1-0)
Gólszerző: Cipf (5.) – tizenegyesből, illetve Garcia (53.)
 
 
A-CSOPORT
Puskás Akadémia
Flamengo (brazil)
Panathinaikosz (görög)
Bayern München (német)
 
B-CSOPORT
Bp. Honvéd
Genk (belga)
Sporting CP (portugál)
Real Madrid (spanyol)

Legfrissebb híreink

22:50 - Eb2020: Könnyedén hozták a papírformát a nagyágyúk – napi összefoglaló NEMZETKÖZI FOCI
22:32 - Eb2020: Sterlingnek ma minden bejön - videó NEMZETKÖZI FOCI
22:03 - Eb2020: Giroud sem akart lemaradni társától - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:56 - Eb2020: Ezért kaptak büntetőt az angolok - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:50 - Eb2020: Pogba csodálatos passzából Griezmann szerzett bombagólt - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:21 - Rali Eb - Lidérces élményben volt része Herczigéknek AUTÓ-MOTOR
20:18 - Real: Londonból érkezhet a csapat új ásza NEMZETKÖZI FOCI
19:26 - Szlovákia-Magyarország: brutális balhé volt – videó MAGYAR FOCI
19:09 - Anglia felé kacsingat a Bayern sztárja? NEMZETKÖZI FOCI
18:16 - Több mint egy év után ismét pályán az ETO sztárja KÉZILABDA
15:47 - Háfra Noémi, az inspiráló nő KÉZILABDA
15:01 - Több saját nevelésű játékos a Debrecen női kézilabdacsapatában KÉZILABDA
14:06 - A főváros támogatja Katinka egyesületét ÚSZÁS
13:16 - Visszavonult Knoch Viktor olimpiai bajnok EGYÉB SPORTOK
12:36 - Bombaigazolás: megtalálta új csapatát a klasszis kézilabdázó KÉZILABDA
11:35 - Egy focikarrier sajátos folytatása NEMZETKÖZI FOCI
11:26 - Ökölvívás: Szellő Imre a magyar ökölvívó bajnokok nyomdokaiban KÜZDŐSPORTOK
11:11 - Megint dopping gyanú EGYÉB SPORTOK
10:44 - Kézilabda: Kemény kijelentést tett a Szegedről a korábbi magyar kapitány KÉZILABDA
09:58 - Ezzel a kerettel vág neki az Európa Kupa döntőknek a női pólóválogatott VÍZILABDA
08:55 - A Real lecsapna a magyarok ellen is kezdő szlovák védőre NEMZETKÖZI FOCI
08:24 - Kilenc hónap után újra Messivel kezdődik NEMZETKÖZI FOCI
07:11 - Pénteki sport: pályán Anglia, Franciaország és Portugália EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:43 - Szlovák-magyar: Marco Rossi reakciója MAGYAR FOCI
22:59 - Szlovák-magyar: bámulatos volt a mieink élőképe - fotó NEMZETKÖZI FOCI
22:48 - Parádézó hollandok, szenvedő horvátok - napi összefoglaló NEMZETKÖZI FOCI
22:38 - Simán kapott ki a válogatott Szlovákiában - videók MAGYAR FOCI
22:04 - Óriási potyagól a világklasszis kapustól - videó NEMZETKÖZI FOCI
20:02 - Bombaigazolás: klubot vált a világbajnok francia játékos NEMZETKÖZI FOCI
19:29 - Szlovák-magyar: bombameglepetés a mieink kezdőjében! MAGYAR FOCI
19:19 - Eb: fantasztikus góllal indult a selejtezősorozat - videó NEMZETKÖZI FOCI
17:56 - Felfoghatatlan összeget fizettek Ferguson utolsó rágójáért NEMZETKÖZI FOCI
17:14 - Légfegyveres Eb - Újra az a hajszál állt a magyarok és a döntő közé EGYÉB SPORTOK
16:42 - Ronaldo biztosan nem kapott a szívéhez, az UEFA büntetése miatt NEMZETKÖZI FOCI
16:06 - Hajszálnyira volt a magyar lány a döntőtől EGYÉB SPORTOK
15:30 - Így indultak a magyar szurkolók Felvidékre - VIDEÓ! MAGYAR FOCI
14:06 - Kézilabda: a Győr ikonjával erősít a Siófok KÉZILABDA
13:13 - Kopár István bizonyította erejét, és mindent legyőző akaratát - videó EXTRÉM SPORT
12:28 - Nagy elhatározásra jutott a Chelsea világbajnoka NEMZETKÖZI FOCI
11:40 - Kézi: Tovább marad Békéscsabán a nemrég érkezett irányító KÉZILABDA
10:26 - Miami tenisztorna - Kemény, fiatal ellenfelet kaphat Fucsovics TENISZ
08:23 - Angliába mehet az Atlético Madrid húzóembere NEMZETKÖZI FOCI
07:46 - Kézilabda: csapatot válthat a világsztár KÉZILABDA
07:13 - Csütörtöki sport: a szlovák-magyar rangadó a nap csúcspontja EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények