Ramos megmentette, Carvajal mennyekbe emelte a Madridot

Bár a 93. percig vezetett a Sevilla, a végén mégis a Real Madridé lett az Európai Szuperkupa.


A két kezdőcsapat ebben a formában egyik szurkolótábornak sem lehetett nagyon ismerős: a Realban Ronaldo és Navas sérült volt, és Pepe, Modric, Kroos és Bale is még az Európa-bajnokságért megérdemelt szünetjüket töltötték. A Sevillában hasonló volt a helyzet: elöl a két pénzes igazolás, a Palermótól hozott Franco Vázquez és a Barcelona orra elöl elhozott Luciano Vietto kezdett Jorge Sampaoli remek formában lévő csapatában: a chilei edző együttese mind a hat eddigi felkészülési találkozóját megnyerte.

Ahhoz képest, hogy a piros-fehéreknek volt több bizonyítanivalója (két évvel ezelőtt simán, 2-0-ra győzött a Real), ahhoz képest a Madrid sokkal jobban kezdett. Olyan magasan letámadták már az andalúzokat, hogy gyakran még a kapust, a válogatott Sergio Ricót is zavarba hozták, fiatal szélsőik, Lucas Vázquez és Marco Asensio pedig sorra kavarták meg a védőket.

Utóbbi nevéhez fűződött a mérkőzés első kapuralövése és az első gól is: a 21. percben jobboldali Sevilla-bedobást presszingeltek le a királyiak, egy párbaj után pedig a labda a balszélső elé került, aki 25-ről ballal gyakorlatilag tökéletesen találta el a labdát, és kipókhálózta a bal felső sarkot. Pazar találat, Buffon és Neuer együtt se érték volna el!

A kapott gól felébresztette a délieket, és előbb Mariano rontott ziccerben, majd Carrico lövését ütötte ki Kiko Casilla. A 41. percben azonban már nem tudott segíteni a volt Espanyol-kapus: egy jobb oldali beadást rosszul vett le Vitolo, a játékszer viszont így pont Franco Vázquez elé pattant, aki a tizenhatos vonaláról pont megtalálta a bal lába és a bal alsó sarok közötti legrövidebb utat. 1-1!

A félidőben így egálllal mentek megbeszélni a játékot a csapatok. Ez pedig úgy látszott, hogy a Sevillának sikerült jobban; gyakorlatilag kétszer annyit birtokolták a labdát, mint a királyi csapat, akiket a saját térfelükről sem engedték ki nagyon.

A mezőnyfölény pedig a 71. percben góllá érett, igaz, elég necces helyzetből: Vitolo cselezgetett a jobb oldalon, és húzta el előbb Marcelo, majd Sergio Ramos mellett, akinek a lábában (?) el is esett. A visszajátszások alapján 99%-os rájátszásnak, ha nem színtiszta műesésnek tűnt, mindenesetre a bíró megadta a büntetőt. A tizenegyeshez a nemrég becserélt Konopljanka állt oda, és megmutatta, hogy Simone Zaza tötymörgése nem minden esetben hülyeség: Casillát elküldte a bal oldalra, ő pedig gyökkettővel begurította a jobb alsó sarokba.

A rúgott gól viszont egyértelműen rosszat tett a Sevillával. Addig sokkal rendezettebbek voltak, mint az ászaikat, Benzemát és Modricot is bevető királyiak; utána viszont letettek a letámadásról, a labdatartásról, és ez lett a vesztük. Egyre jobban beszorította őket a fővárosi csapat, akiknek a beíveléseiben mindig benne volt a gólveszély, és a 93. percben pont a Sevillában nevelkedő Sergio Ramos büntetett is: Lucas Vázquez beadásáról gyakorlatilag mindenki lemaradt, ő pedig köszönte szépen az ajándékot, és befejelte az üres kapuba. Hosszabbítás!

Egy ilyen fontos pillanatban szerzett gól után nyilván a Realnak állt a hosszabbításban a zászló, pláne azután, hogy Kolodziejczakot rendesen megkeverte Lucas Vázquez, és szerelés helyett a bokáját találta el a szélsőnek. Második sárga, piros!

Egyenlő létszámnál is nehéz volt a dolga a Sevillának, de hát milyen jelzőt lehet arra találni, amikor Európa legjobb csapatával emberhátrányban kell játszani?! Sorra jöttek a ráadásban a Real-helyzetek: előbb Benzema lövését védte Rico, majd James Rodríguezét, de Modricnak is csak az üres kapuba kellett volna helyeznie húszról.

Ramosnak ez kisvártatva sikerült is: Asensio bal oldali szögletére érkezett a hosszún, és csatárokat megszégyenítő mozdulattal fejelt a földről a hosszúba. Ekkor viszont a bíró Ramival szemben találta szabálytalannak, így tovább kereshette a Real a győztes gólt.

A hosszabbítás második félidejében ezt meg is sikerült találniuk, bár Rodríguez, majd Vázquez ziccerét is sikerült Ricónak kivédenie, Benzema pedig centikkel fejelt csak mellé. A szokásos arcok közé viszont jött egy meglepetés: a 119. percben, amikor mindenki már a tizenegyespárbajra készült, Carvajal az oldalvonal és a felezővonal találkozásánál lelopta a cselezgető Konopljanka lábáról a labdát, és megmutatta, hogy csinálják ezt a nagyok.

Előbb az ukrán, majd másik két védő mellett húzta el olyan sebességgel, mintha öt percet, és nem 120-at futott volna végig, majd külsővel, Ronaldót megszégyenítő módon tekerte el a hosszú sarokba. A legmeglepőbb ember találatával így príma mérkőzésen a Szuperkupa a Real Madridé!

Videók