PSG: kiderült, ki lesz a csapat új edzője

Ennek a trénernek kellene a csúcsra vezetni a párizsi csapatot.


Egy német portál szerint Thomas Tuchel két évre szóló szerződést kötött a Paris Saint-Germain futballklubbal.
 
A Sportbuzzer úgy tudja, a 44 éves német tréner meggyőzte terveivel a francia csapat vezetőit, és a megállapodást megkötötték. A bejelentéssel ugyanakkor még várnak legalább addig, amíg a Ligue 1-et vezető PSG bebiztosítja bajnoki címét a Ligue 1-ben - írja a weboldal. Ez leghamarabb vasárnap, a második helyen álló Monaco elleni győzelemmel történhet meg.
 
Az utóbbi időben többször is arról szóltak a hírek, hogy a korábban az egyaránt a Bundesligában szereplő Mainzot és Borussia Dortmundot irányító Tuchel lesz a párizsiak vezetőedzője, de hivatalos megerősítés még nem történt. A tréner neve a Bayern Münchennél is felmerült Jupp Heynckes utódjaként, ahogy az Arsenalnal is, ott Arsene Wenger utódaként emlegették.
 
A PSG-t a spanyol Unai Emery irányítja, de a hírek szerint a vezetők elégedetlenek a munkájával, és a szezon végén el is köszönnek tőle. Az elégedetlenségük nem alaptalan: a világ egyik leggazdagabb klubjánál az idei szezonnak a Bajnokok Ligája-győzelem reményében futottak neki, ehhez képest már a nyolcaddöntőben elvérzett a nyáron Neymarral (222 millió euróért) és Kylian Mbappéval (kb. 180 millió euróért) megerősített, két, tulajdonképpen sima meccsen (1-3, 1-2).
 

Fájdalmas döntést hozott meg a madridiak ikonja " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

Fernando Torres bejelentette, hogy a szezon végén búcsút int az Atlético Madridnak. A 34 éves labdarúgó elmondta, nem volt könnyű meghoznia ezt a döntést. Torres hozzátette, több játéklehetőségre vágyik, és ezért vált csapatot. Arra, hogy hol folytatja a pályafutását nem tért ki.

Videók