Nikolics elmondta, hol folytatná pályafutását

Tiszta beszéd a válogatott centerétől.


 

Nikolics Nemanja, a magyar labdarúgó-válogatott csatára szívesen maradna a Chicago Fire csapatánál azt követően is, hogy két év múlva lejár a jelenlegi szerződése.

 

„Még két év van hátra a szerződésemből, és nagyon jól érzem magamat Amerikában. El tudnám képzelni, hogy hosszabb távon is Chicagóban játsszak, de ebben a klubnak is partnernek kell lennie” – nyilatkozta Topolyán az M1-nek a csatár, aki vasárnap, szilveszterkor ünnepli a harmincadik születésnapját.

A vajdasági születésű játékos hozzátette, ha olyan ajánlat érkezik, amit érdemes lenne átgondolnia, a menedzserei szólni fognak.

Nikolics január 20-án utazik vissza az Egyesült Államokba, az új bajnoki idény pedig márciusban kezdődik.

Az észak-amerikai profiliga (MLS) alapszakaszának legutóbbi gólkirálya Topolyán megtekintette az épülő labdarúgó-akadémiát, autogramot osztott a fiataloknak, és a közös fényképek elkészítése előtt az általános iskola tornatermében magyarul és szerbül is készségesen válaszolt nekik.

Hangsúlyozta, a legfontosabb, hogy a játékos maga döntse el, hol akar futballozni, és megtalálja a motivációt, illetve a célokat az új csapatánál.

Sokk: világrekordért igazolt kiváló játékost a Liverpool " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

A Premier League-ben szereplő Liverpool labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta a Southampton középső védőjét, Virgil van Dijkot, aki a Telegraph szerint ezzel a világ legdrágább védője lett. Bár a Manchester City és a Chelsea is szerette volna leigazolni, a 26 éves holland középhátvéd végül 75 millió fontért (nagyjából 26,3 milliárd forint) a Mersey-parti együtteshez szerződött, ezzel pedig ő lett a világ legdrágább védője.

Videók