Neymar megsértődött a PSG egyik legjobbjára

Az FC Barcelona labdarúgócsapatát a Paris Saint-Germainért elhagyó Neymar sejthette, hogy nem lesz eseménymentes az élete és nem nagyon tud majd titkot tartani Párizsban.


Nem is kellett sok, hogy egy kis balhéval máris a címlapokra kerüljön Franciaországban - írta az nso.hu.
 
A 222 millió euróért Párizsba igazoló brazil bemutatkozására nem lehet panasz, Neymar öt tétmeccsen már öt gólnál és öt asszisztnál jár új együttesében.
Ám így sem elégedett – legalábbis a francia SFR Sport erről számolt be. Információik szerint ugyanis Neymar máris megsértődött csapattársára, Edinson Cavanira, mert az uruguayi rúgja a tizenegyeseket helyette...
 
Bár a brazil is tudja, hogy a büntető elvégzőjét a vezetőedző, Unai Emery jelöli ki, mégis Cavanira haragszik, mert szerinte felajánlhatta volna az érkezésekor, hogy lemond erről.
Érdekesség, hogy a Barcelonában már egyszer a címlapokra került Neymar a tizenegyesek miatt, igaz, nem pont így.
 
Ott ugyanis Lionel Messi megszerezhette volna a harmadik gólját 2015-ben, a Córdoba elleni bajnokin, ám átengedte Neymarnak a büntető elvégzésének lehetőségét, hogy csapattársa is betalálhasson.

Újabb balhé: elcsalta a Barca meccsét a bíró? - videó! " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

 

Videók