Most pénzéhes-e Dzsudzsák Balázs, vagy sem?

Merül fel a költői kérdés.


 

Miután nem szerződött a Mol Vidihez, továbbra is kérdéses a magyar válogatott csapatkapitánya, Dzsu­dzsák Balázs sorsa. Amíg nincs klubcsapata, a nemzeti együttesben sem lesz helye - írja a Bors.

 

"Jelen állás szerint úgy tűnik, a Vidi helyett továbbra is az Arab Emírségek élvonalbeli bajnokságában focizik majd Dzsudzsák Balázs. De nem az eddigi együttesénél, a legutóbb másodikként végzett al-Vahdánál, hanem – a hírek szerint – az ötödik helyen zárt Sabab al-Ahli Dubai igazolná le. A 31 éves 96-szoros válogatott nem tudott megállapodni a fehérváriakkal. Állítólag havi 70 ezer eurós fizetést szeretett volna kapni (23 millió Ft), amit a Vidinél annak ellenére sokalltak, hogy Balázs az eddigi fizetése 75 százalékáról lemondott volna, csak hogy az Európa Ligában szerepelhessen a fehérváriakkal. És mégis: a történtek után új­fent elkezdték támadni, mondván, pénzéhes, és inkább marad a dúsgazdag országban. – Most is azt hallom: Dzsudzsák az arab. Dzsudzsák a pénzéhes – mondta könnyes szemmel a tavaly júniusi, andorrai vereség után Balázs.

A kiváló szélső barátja, a Debrecenben focizó Tőzsér Dániel megvédi korábbi válogatottbeli csapattársát. "– A kritikusaitól azért megkérdezném: ha nekik a saját szakmájukban felajánlanának egy olyan állást, amely huszonötször annyit fizet, akkor ők nemet mondanának-e erre? Balázsnál meg kell érteni, hogy a PSV után nem tudott európai top bajnokságban játszó csapatba kerülni, ahol hétről hétre szem előtt lett volna. Onnantól kezdve csak keleti ajánlatai voltak, és ezekből a maximumot hozta ki. Higgye el, ha ennyi pénzért a Manchester United vagy a Chelsea hívta volna, akkor oda igazol, nem az al-Vahdába. Úgy gondolom, aki bántja, az rosszindulatú vagy irigy – fogalmazott a Borsnak Tő­zsér, aki az angol QPR után az NB I-et választotta. – Kettőnk helyzetét nem lehet összehasonlítani. Nekem volt már két gyermekem, velük nem olyan egyszerű mozogni a világban. Ba­lázsnak nincs családja, jóval mobilabb. Örülnék, ha mihamarabb találna klubot, mert akkor ismét a válogatott rendelkezésére állhatna."

Videók