Megszüntették a montenegrói bundacsapatot

A főszponzor kiszállt, a szövetség pedig kizárta a montenegrói bajnokságból az elmúlt években a bundagyanús meccseiről elhíresült Cselik Niksicset. Az együttes a negyedosztályban folytathatja.


Egy jó ideig nem találkozhatunk a montenegrói Cselik Niksics nevével az európai kupameccseken. A város polgármesterének – amely a klub tulajdonosa is egyben – elege lett abból, hogy fél Európa rajtuk röhög, és abból is, hogy az UEFA bundázással foglalkozó monitoringrendszere folyamatosan a csapat meccseire jelez be. Egyetlen döntéssel megszüntette a csapat további patronálását, a szövetség pedig kizárta a Cseliket a montenegrói élvonalból és a negyedosztályba száműzte.

A Cselik 2012-ben került fel a montenegrói első osztályba, és még abban az évben megnyerte a kupát is, így a 2012–2013-as szezonban indulhatott az Európa Ligában. A bosnyák Borac Banja Lukát idegenben lőtt több góllal verte ki, majd jött az első igazi nagy kaland. Az ukrán Metalurh Donyeckkel szemben 11-2-es összesítéssel esett ki.

Sokan emlékeznek arra a meccsre is, amikor a Budapest Honvéd története legnagyobb győzelmét aratta, és 9-0-ra győzte le egy évvel később a Cseliket.

Amiket a kapusuk akkor az utolsó három gólnál művelt, nincs jobb szó rá, bohózatba illett. Sokan már akkor úgy vélték, hogy ez a meccs hatalmas bunda volt.

A Cselik a legutóbbi idényben is a harmadik lett élvonalban, így megint indulhatott az Európa Ligában. A sors most a szlovén Kopert sodorta az útjukba. A 4-0-s első meccs után a niksicsi csapat ezúttal 5-0-ra kapott ki, Vladan Giljen kapus pedig megint elképesztő röhejes gólt kapott. A montenegrói sajtó is megjegyezte, hogy néhány játékos nagyon gyanúsan viselkedett a pályán.

Ez volt az a pont, amikor Ranko Radulovicsnak, Niksics város polgármesterének elege lett a futballból, és a helyi önkormányzat – mint a klub tulajdonosa – egyik napról a másikra megszüntette a támogatást. A montenegrói szövetség ennek hatására megvonta a Cselik licencét, és a negyedik ligába sorolta.

A klubnál persze nem értettek egyet a döntéssel, és közleményben tudatták, hogy az önkormányzat megszegte az öt évre szóló szerződést. Ez természetesen nem hatotta meg Niksics város honatyáit, akik kitartottak elképzeléseik mellett. A helyi futballszövetség is támogatta őket: "A csapat teljesítménye és eredményei az Európa Ligában sok kárt okoztak, és tönkreteszik a montenegrói futball nemzetközi hírét, így a klub első osztályú tagságát megszünteti, és alacsonyabb osztályba sorolja.”

A Cselik az elmúlt két idényben harmadik lett a bajnokságban, az utolsó három Európa Liga-meccsét rendre elveszítette, 3 gólt rúgott és 33 gólt kapott a Metalurh, a Honvéd és a Koper elleni találkozókon.

Videók