Szerkesztő: Simon Zoltán | m4sport.hu
2019. 02. 12. 08:48

Ujjlenyomatai alapján azonosították.

Az elsődleges boncolási eredmények alapján fej- és mellkasi sérülések okozták Emiliano Sala halálát, aki három hete repülőgép-balesetben hunyt el. A Bild beszámolója szerint a halál okának megállapítása még nem tekinthető véglegesnek, a tragédia körülményei miatt hosszú vizsgálatra lehet számítani, hivatalos eredmény pedig november 6-án várható. A német lap úgy tudja, hogy ezzel párhuzamosan vizsgálják a baleset okát is, ez is eltarthat 6-12 hónapig, két hét múlva azonban meglehetnek az elsődleges eredmények.

 
Az argentin futballista a Nantes-tól szerződött a Cardiffhoz, ezért utazott január 21-én Franciaországból Angliába. Az egymotoros repülőgép pilótája 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről. A roncsot a tengerfenéken vasárnap találták meg, benne egy holttesttel, melyet felszínre hoztak, majd a halottkém vizsgálatát követően csütörtökön késő este közölték, hogy Salára bukkantak rá. A pilóta holttestét azóta sem találják.
 
A Bild hozzáteszi, hogy a 28 évesen elhunyt Salát az ujjlenyomatai alapján azonosították.

Legfrissebb híreink


Élő eredmények