Maradona szerződést hosszabbított

Szezon végéig szól a megállapodás.


Az argentin szakember a következő szezonban is a mexikói másodosztályban szereplő Dorados de Sinaloa labdarúgócsapatának a vezetőedzője lesz. A hírt pénteken Maradona képviselője, Matias Morla jelentette be. Hangsúlyozta: a klubhoz szeptemberben szerződtetett argentin szakember célja, hogy a teljes idényen át ő irányítsa a csapatot, amelynek célja a feljutás az élvonalba.
 
A játékosként világbajnok Maradona edzőként nem tudott maradandót alkotni. Hazája válogatottját 2008 és 2010 között vezette, majd az Egyesült Arab Emírségekben dolgozott: az al-Vaszl után a második ligás al-Fujairah csapatát irányította.
 
A Doradosnál azonban sikeres volt: a középmezőnyben lévő csapat Maradona irányításával „megtáltosodott”, és bekerült az Apertura (őszi szakasz) döntőjébe, amelynek visszavágóján csak hosszabbításban maradt alul.
 

Az 58 éves argentin edző a szezon végén visszatért hazájába, a csapat így nélküle készült a Clausurára (tavaszi szakasz), amelynek első összecsapásán, szombaton Maradona még nem lesz ott a kispadon. 

Videók