Magyar válogatott is játszhat Hongkongban a Tottenham ellen

A május 26-án sorra kerülő nemzetközi meccs is része az ünnepségsorozatnak, amit azért rendeznek, mert a korábbi brit gyarmat éppen húsz éve került ismét Kína fennhatósága alá.


Május 26-án Vadócz Krisztián is pályára léphet azon a barátságos mérkőzésen, amelyen a negyvenszeres válogatott játékos hongkongi klubja, a Kitchee SC játszik az angol bajnoki címre is esélyes Tottenham Hotspur ellen – erről az MTI-nek beszélt Kövesdi Viktor, a játékos ügyeit intéző CMG menedzseriroda igazgatója. „Krisztián is pályára léphet a Tottenham ellen, mert jelenlegi klubja a következő idényben is számít rá. Két alkalommal is egyeztettek már a vezetőkkel, vannak ajánlatai más csapatoktól is, de vonzó számára, hogy az új évadban az ázsiai Bajnokok Ligájában szerepelhetne. A játékos jövőre néhány héten belül eldől” – nyilatkozta Kövesdi.
 
 
A május 26-án sorra kerülő nemzetközi meccs is része az ünnepségsorozatnak, amit azért rendeznek, mert a korábbi brit gyarmat éppen húsz éve került ismét Kína fennhatósága alá.
 
 
A „világjáró” Vadócz – aki Kispestről indulva pályafutása során szerepelt többek között Franciaországban, Svájcban, Indiában és Ausztráliában is – csapata, a Kitchee SC egyébként a hongkongi élvonal utolsó fordulójában, szombaton 4-1-re legyőzte, így megelőzte az Eastern AA csapatát, ezzel megnyerte a bajnokságot. A döntőnek is beillő találkozón a magyar védekező középpályás szerezte az egyik gólt.

Storck nagy bejelentése: NB II-es focista is lehet válogatott " MAGYAR FOCI › Magyar válogatott

Mint beszámoltunk róla, Bernd Storck az M4 Sport kamerái előtt kijelentette, a válogatott júniusi találkozóin nem számít a nemzetközi kupákban induló csapatok játékosaival, hogy azok kellő pihenőhöz jussanak a korai szezonkezdet előtt. A teljes interjúban azt is elárulta, milyen tervei vannak az érintettek helyettesítésére. „Jöhetnek a fiatalok.

Videók