Kaká és David Villa találkozik az MLS első fordulójában

A címvédő Los Angeles Galaxy és Chicago Fire pénteki összecsapásával rajtol az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) 2015-ös szezonja, amelyben több új sztárjátékos, és Németh Krisztián személyében egy magyar válogatott is megmutathatja magát.


 
Az első forduló rögtön egy izgalmas párosítást hoz, ugyanis két világbajnok, a brazil aranylabdás Kaká és a spanyol David Villa csapata, azaz az Orlando Pirates és a New York City FC egymással találkozik. Az orlandói összecsapásra minden jegy elkelt, azaz több mint 65 ezer néző tekinti majd meg a helyszínen a találkozót.
 
A mérkőzéseket Magyarországon az Eurosport jóvoltából követhetik a szurkolók. A csatorna közleménye szerint a liga fejlődését jól mutatja, hogy tavaly több mint hatmillió drukker szurkolta végig a helyszínen az összecsapásokat, így az átlagnézőszám meghaladta a kosárlabda- (NBA) és a jégkorongliga- (NHL) nézőszámait.
 
Németh Krisztián a Sporting Kansas City együttesénél szerepel, a magyar válogatott támadó az első körben az egyik sztárcsapat, a New York Red Bulls ellen mutatkozhat be.
 
Az 1996-ban indult MLS-ben az Egyesült Államok és Kanada húsz klubja küzd a bajnoki címért, amelyet 2014-ben ötödik alkalommal David Beckham korábbi klubja, a Los Angeles Galaxy nyert meg.
 
Az idény decemberben zárul.

Videók