Hihetetlen: nem engedték be az ultrákat, a csapat nem állt ki a rangadóra!

A horvát bajnokságban a listavezető Dinamo Zagreb nagy riválisát, a Hajduk Splitet fogadta volna, azonban egy nem mindennapi szolidaritásnak köszönhetően végül nem játszották le a rangadót.


A Dinamo Zagrebre igazi rangadó várt a horvát bajnokság 16. fordulójában, lévén a listavezető nagy riválisát, a jelenleg harmadik Hajduk Splitet látta, pontosabban látta volna vendégül. A mérkőzés rendezői ugyanis egy feketelistára hivatkozva nem engedték be a vendégek híradások szerint 50 szurkolóját a stadionba, ezt követően pedig nem mindennapi események játszódtak le.

Először a Hajduk többi fanatikusa távozott jegyét leadva a stadionból, majd ezt meghalva az együttes tagjai is úgy döntöttek, szurkolóik nélkül nem állnak ki a rangadóra, amelyen így csak a hazaiak jelentek meg a pályán, a találkozó így elmaradt, számolt be róla a fociclub.hu.

"Természetesen sajnálom a történteket. Sportoló vagyok, és szívemen viselem a labdarúgás sorsát is” – mondta a vendégek részéről Igor Tudor.

"A Hajduk vezetői arra kértek, hogy halasszam el a mérkőzést, mert a szurkolóiknak problémájuk van a stadionba jutással. Ezt a kérést megtagadtam, erre ők távoztak az öltözőből” – nyilatkozta Lino Rosa.

A hírek szerint a Hajduk úgy sejti, a Dinamo igazgatója, Zdravko Mamic áll szurkolói kirekesztésének hátterében.

Videók