Hihetetlen: bundázott a BL-klub elnöke, börtönbe mehet!

Súlyos ügy...


 

Bundagyanú miatt vádat emelt a görög ügyészség Vangelisz Marinakisz, a labdarúgó Bajnokok Ligájában is érdekelt Olympiakosz elnöke, valamint további 27 személy ellen.

 

A tájékoztatás alapján az ügyben lefolytatott nyomozás során 2012 és 2015 közötti mérkőzésekre összpontosítottak, amelyeken a feltételezések szerint előre megbeszélt eredmények születtek. A bíróság tíz év börtönbüntetést is kiszabhat a vétkesekre, amennyiben bebizonyosodik a bűnösségük. A tárgyalásra várhatóan 2018 közepén kerül sor.

 

A hajómágnás és médiabefektető Marinakisz – aki 2010-ben vette át a pireuszi együttes irányítását – tagadta az ellene felhozott vádakat, viszont a jogerős bírósági döntésig ideiglenesen lemondott klubelnöki pozíciójáról. Ügyvezetőként addig helyettese, Jannisz Moralisz irányítja a 44-szeres bajnok klubot, amely a legutóbbi hét idényben aranyérmes lett.

 

Az Olympiakosz – és az angol Nottingham Forest – 50 éves tulajdonosa mellett hasonló gyanú vetődött fel több görög klub, köztük az Atromitosz, a Levadiakosz, valamint a Veroia befektetőivel, illetve volt és jelenlegi klubvezetőivel, korábbi játékvezetőkkel és a görög szövetség tisztviselőivel szemben.

 

Utolsó esély: megkezdődik az őrült hajsza a foci vb-ért! " NEMZETKÖZI FOCI › Nemzeti válogatottak

Még négy európai hely kiadó a jövő évi, oroszországi labdarúgó-világbajnokságra: az ezekről döntő pótselejtezőket csütörtök és jövő kedd között vívja a nyolc versenyben maradt együttes. A párharcok mindegyike kiegyenlítettnek ígérkezik, így nem vár könnyű feladat a négyszeres világbajnok Olaszországra sem, mely Svédországgal mérkőzik az oda-visszavágós pótselejtezőn.

Videók