Gyakorlatilag eldőlt a Juventus-Real Madrid BL-párharc

Legalábbis ezt predesztinálják az előjelek...


 

A Juventus három alapembere is sérüléssel bajlódik, míg ketten sárga lapok miatt biztosan kihagyják a Real Madrid elleni hazai BL-negyeddöntőt.

Izgalmas mérkőzésekre van kilátás a Bajnokok Ligája negyeddöntőiben, a legkiegyenlítettebb összecsapásnak pedig a Juventus – Real Madrid csata ígérkezik. Az olasz bajnok vezetőedzőjének, Massimiliano Allegrinek viszont gyűlnek a viharfellegek a feje felett, mert a sok sérült miatt elképzelhető, hogy tartalékos csapattal lesz kénytelen fogadni a BL-címvédőt. A Juve trénere a Tottenham elleni nyolcaddöntőt követően már tudta, hogy sárga lapjai miatt nem számíthat a középhátvéd Medhi Benatiára és a középpálya passzmesterére, Miralem Pjanicra.

Arra viszont nem számított, hogy első számú balhétvédje, Alex Sandro a brazil válogatott oroszország elleni felkészülése közben megsérül. A futballista már haza is utazott Brazíliába, hogy ott kezeltesse combsérülését, így várhatóan kihagyja a Real Madrid elleni BL-negyeddöntő első meccsét. A védelem oszlopának és vezérének (persze Buffon mellett), Giorgio Chiellininek is combsérülés miatt vált kérdésessé a játéka. A torinói klub közleménye szerint ugyan nem komoly a baj, de Allegri még nem tudja biztosan, számíthat-e a 33 éves bekkre. S ha mindez még nem elég, Sami Khedirának sem sikerült a legjobban a spanyolok elleni felkészülési meccs, a német védekező középpályásnak a térde sérült meg. A játékos azonban a közösségi médián keresztül nyugtatta meg a Juve-szurkolókat, nincs ok az aggodalomra. Ha azonban Chiellini és Khedira estében is kincstárinak bizonyulna az optimizmus, úgy a Juventus akár 5 alapemberét is nélkülözheti a Real Madrid elleni BL-negyeddöntő első meccsén.

Brutális: öt klasszist igazolhat a Manchester United! " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

José Mourinho a nyáron ismét komoly összegeket költhet el az átigazolási piacon. Az MU portugál menedzsere a Real Madrid két húzóemberét, Varane-t és Kroost is szeretné szerződtetni. A madridi páros mellett Alex Sandro pótolhatná Luke Shaw-t, a PSG-ből pedig Marquinhos és Marco Verratti teheti át a székhelyét a szigetországba.

Videók