Szerkesztő: Kuti György | m4sport.hu.
2018. 12. 13. 09:30

Újabb egyeztetések voltak.

Német sajtóértesülés szerint a Bajnokok Ligája megreformálásáról tárgyalt egymással az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke és az európai klubok szövetségének (ECA) vezérigazgatója, a tervek pedig megvalósulás esetén érzékenyen érintenék a nemzeti bajnokságokat.
 
A Sport Bild úgy tudja, hogy Aleksander Ceferin és Andrea Agnelli zárt ajtók mögött egyeztetett a legrangosabb európai kuparorozat átalakításáról, az egyik felvetés pedig az volt, hogy a jövőben ne kedden és szerdán este, hanem hétvégente rendezzék a BL-meccseket. Az újítás támogatói szerint a szombati vagy vasárnapi mérkőzések több tévénézőt érnének el világszerte, mint amennyit a hétközi 21 órás kezdés leültet a készülékek elé. A felvetett módosítás nem titkolt célja a hatalmas kínai piac jobb elérése lenne, hiszen Ázsiában az időeltolódás miatt a hajnali időpont még kedvezőtlenebb a munkanapokon.
 
A nemzeti szövetségek valószínűleg nem fognak lelkesedni az ötletért, hiszen ha megvalósul az újítás, a bajnokságokban kellene sokkal több hétközi fordulót rendezni. A lap szerint Agnelli – aki az ECA mellett a Juventus elnöke is – ráadásul csökkentené a nemzeti bajnokságok létszámát is. A Sport Bild úgy tudja, hogy a Német Labdarúgóliga (DFL) határozottan elutasítja a tervet.
 
A Juve-vezérnek állítólag egy másik javaslata is van, mégpedig még több BL-meccs. Ezt pedig úgy oldaná meg, hogy továbbra is 32 csapat szerepelne a főtáblán, de a nyolc darab kvartett helyett négy nyolccsapatos csoportot alkotna, az együttesek így hat helyett tizennégy meccset játszanának a csoportkörben, ennek megfelelően nőne az UEFA-prémiumból és a jegyeladásokból származó bevétel.
 

Mint ismeretes, BL-meccsek időpontjaiban nem lehet bajnokikat rendezni. Ám az is kérdés, hogy a változtatások mondjuk a csoportkörtől vagy a selejtezőktől kezdve lépnének-e életbe, mert ugye nem mindegyik tagállam érintett a csoportköröktől. 

Legfrissebb híreink

23:09 - A Ferrari ismét szerződésben egy Schumacherrel AUTÓ-MOTOR
22:31 - Férfi kézi-vb: Nem kezdtek jól a középdöntőben a magyarok KÉZILABDA
22:28 - Férfi kézi-vb: Könnyedén verte a házigazda Izlandot KÉZILABDA
22:07 - Moruinhot nem támogatták annyira, mint vetélytársait NEMZETKÖZI FOCI
21:05 - Újabb PL középpályást szerződtetne Henry NEMZETKÖZI FOCI
20:34 - Férfi kézi-vb: A franciák nyerték a rangadót KÉZILABDA
20:06 - Szilágyi Liliána Hosszú Katinka előtt úszott be 200 pillangón ÚSZÁS
19:02 - Férfi kézi-vb: Először nyert Szaúd-Arábia KÉZILABDA
18:44 - Premier League: Hét gólos meccset játszott a Liverpool NEMZETKÖZI FOCI
18:05 - Borússá tették Djokovic kedvét a fények TENISZ
17:06 - Özilnek tovább kell lépnie NEMZETKÖZI FOCI
16:04 - Rooney megmondta, ki legyen a MU edzője NEMZETKÖZI FOCI
15:02 - Solskjaer beszélt Lukaku jövőjéről NEMZETKÖZI FOCI
14:07 - Férfi kézi-vb: Sterbik Árpádot is becserélték KÉZILABDA
13:08 - Australian Open - Kemény meccsen van túl Fucsovics és Babos TENISZ
12:08 - Így vigasztalta ellenfelét Serena Williams TENISZ
11:05 - Australian Open - Tovább menetelnek Babosék a címvédés felé TENISZ
10:03 - Ronaldónak bíróság előtt kell felelnie NEMZETKÖZI FOCI
09:18 - Rabiot-t száműzték a PSG első keretétől NEMZETKÖZI FOCI
08:23 - Guardiola elég pontosan körülírta, mire van szüksége NEMZETKÖZI FOCI
06:58 - Szombati sport: dán-magyar a férfi kézi-vb-n EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:06 - Férfi kézi-vb: Százszázalékosan jutottak tovább a Dánok KÉZILABDA
22:08 - Férfi kézi-vb: Vereséggel zárta a csoportkört a magyar csapat KÉZILABDA
21:03 - Malcom már távozhat is a Barcától NEMZETKÖZI FOCI
20:20 - Férfi kézi-vb: Izland is a következő körben KÉZILABDA
20:05 - Mourinho beszélt a jövőjéről NEMZETKÖZI FOCI
19:25 - Férfi kézi-vb: Megvan a magyarok harmadik középdöntős ellenfele KÉZILABDA
19:04 - Nem akárki sétált be a Juventus öltözőjébe a kupadöntő után NEMZETKÖZI FOCI
18:29 - Dakar: Szalayék beállították egyéni legjobbjuk AUTÓ-MOTOR
18:04 - Kizárhatják a Barcát a Király Kupából NEMZETKÖZI FOCI
17:47 - Férfi kézi-vb: Egyiptom már a középdöntőben KÉZILABDA
17:03 - A Chelsea és a City is versenybe száll a Real kiszemeltjéért NEMZETKÖZI FOCI
16:08 - Megfosztották érmétől az olimpiai második birkózót KÜZDŐSPORTOK
15:01 - Elhagyhatta a kórházat Niki Lauda AUTÓ-MOTOR
14:04 - Kínában folytatja a Tottenham középpályása NEMZETKÖZI FOCI
13:01 - A Barca az első, a Bayern és a City követi NEMZETKÖZI FOCI
12:04 - Férfi kézi-vb: Vranjes belátja, hogy rosszul döntött KÉZILABDA
11:11 - Dakar: Nagyon szép pozícióban várják a zárónapot Szalayék AUTÓ-MOTOR
10:03 - Australian Open: Babos Tímeáék folytatják útjukat a címvédés felé TENISZ
09:27 - Australian Open: Fucsovics búcsúzott a második fordulóban TENISZ
09:02 - A Ronaldo-botrány kirobbantóját Budapesten fogták el NEMZETKÖZI FOCI
08:34 - Férfi kézi-vb: Újabb játékos került ki a magyar keretből KÉZILABDA
07:33 - Csütörtöki sport: magyar-svéd a férfi kézi-vb-n EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények