Ezért rúgták ki Henry-t

Nem a gyenge szereplés volt az oka.


 A francia futball szakértő, Jonathan Johnson elmondta a Sky Sports-nak, hogy a tisztelet hiánya, és a játékosok boldogtalansága vezetett Thierry Henry bukásához a Monaconál.

 
Henry három hónappal kinevezése után rúgták ki, ez idő alatt csak két bajnoki meccset nyertek. De Johnson szerint, nem csak a pályán mutatott teljesítmény volt az, ami miatt Monacoban úgy döntöttek, megválnak a klasszistól.
 
- Mindig óriási kihívás volt ez Henry számára, már csak a helyzet miatt is, amibe belesétált, - kezdte Johnson. - A Monaco nem volt jó helyzetben már az előtt sem, hogy átvette az irányítást, és ez azóta sem változott. A Monaco eredményei nem kezdtek fejlődni, és a csapatot sem sikerült megnyernie magának. Nem mutatott túl sok tiszteletet a játékosok és az ellenfelek iránt sem. Több játékos is úgy érezte, egy top csapat edzője nem viselkedhet így. Hozott néhány új embert a téli átigazolási időszakban, de a veterán játékosok nem játszottak szívesebben alatta, mint Leonardo Jardim edzősködésének végén. Elmentek a vezetőséghez, akiknek azonnal dönteniük kellett. Nem volt könnyű pár hónap, nyilvánvalóan nem a legszebb bemutatkozás Henry-nak edzőként, de remélhetőleg tanult ezekből a tapasztalatokból.
 
Henry távozása azt is jelenti, nem tartott egy hónapig, hogy ismét együtt próbáltak sikert elérni korábbi arsenalos csapattársával, Cesc Fabregasszal. A spanyol nem is lenne Monacoban, ha Henry nincs ott, tette hozzá a szakértő.
 
A Manchester City edzője, Pep Guardiola pedig kifejtette a mai napon, 'nem érti', miért rúgta ki a Monaco Henry-t mindössze három hónap után.
 
A francia helyét a csapat korábbi edzője Leonardo Jardim veszi át.

Videók