DJ-ként szeretne érvényesülni a visszavonuló csatár

A zenélésen kívül több más dologra is több időt fog szentelni a francia.


17 évnyi futball után bejelentette visszavonulását a francia válogatott támadó, Djibril Cissé.

A futballistával sokszor nem voltak kegyesek a foci istenei, hiszen például nyílt lábtörést is szenvedett, ám az élet napos oldalán is töltött időt, amikor a Liverpoollal Bajnokok Ligáját nyert.

 

Az Auxerre és a Marseille egykori klasszisa 2015-ben szenvedett csípősérülést, ami után úgy döntött, hogy abbahagyja a profi futballt, ám ennek ellenére továbbra is reménykedett benne, hogy nem fog erre sor kerülni.


A játékos az Auxerre csapatával edzett és várta, hogy valamely csapat megkínálja őt egy szerződéssel, ám ez nem következett be.

„Imádtam futballistának lenni” – mondta a Yahoo-nak. „A labda jelentette számomra az életet és reméltem, hogy ez folytatódni fog, ám ma be kell jelentenem, hogy futballkarrierem véget ért.”
 

Bejelentette visszavonulását a Bayern klasszisa " NEMZETKÖZI FOCI › Német foci

 

Cissé a pályafutása utáni életéről is beszélt.

„A futballhoz hasonló szenvedéllyel szeretném építeni a karrierem, mint DJ, producer, valamint többet szeretnék foglalkozni a saját ruházati márkámmal is.”


A játékos egyébként a Yahoo francia kiadásában is fel fog majd tűnni, mint szakértő. 

Videók