Bundaügybe keveredett egy Manchester United-játékos

A Manchester United spanyol válogatott középpályása, Ander Herrera bundagyanúba keveredett.


Egy spanyol bajnoki mérkőzés miatt került kellemetlen helyzetbe a labdarúgó - jelezte az m4sport.hu.

 
Herrera még a Zaragoza labdarúgója volt, amikor a vád szerint a Levante játékosainak saját kezűleg fizetett ki nagyobb összeget, hogy befolyásolják a két csapat 2011-ben lejátszott mérkőzésének végeredményét.
 
A 28 éves futballistának hazájában meg kell jelennie a bíróságon, hogy nyilatkozzon arról, mi volt a szerepe az eredmény befolyásolásában. A 2011-es, érintett összecsapáson a Real Zaragoza 2–1-es győzelmet aratott, ami végül biztosította, hogy a csapat az első osztályban maradjon a bajnokság végén.
 

Dárdai nagyon keményen beszólt a magyar focira " MAGYAR FOCI › Magyar válogatott

A Magyar Nemzetnek adott részletes interjút Dárdai Pál, ebből a magyar és a német utánpótlás-képzés közötti szakadékra hívta föl a figyelmet. „A németnél a diák elmondhatja a véleményét, így magabiztosabb lesz. Rá van kényszerítve az iskolában, hogy dolgozzon, ettől más lesz a kisugárzása. Úgy látom, Magyarországon kissé eltérő a felfogás.

Videók