Átigazolási hírek - csatárt kölcsönzött a Real Madrid

A Sport365.hu gyűjtése a fontosabb átigazolási hírekről.




Az oldal percenként frissül!

Szeptember 1.

A Hull City kölcsönvette Gaston Ramírezt a Southamptontól.

A Stoke City ismét kölcsönkapta Oussama Assaidit a Liverpooltól.

A Newcastle United francia védője, Mapou Yanga-Mbiwa az AS Románál fogja tölteni az idényt kölcsönben.

A Queens Park Rangers megvásárolta a Tottenham Hotspur brazil középpályását, Sandrót.

A Manchester City kölcsönadta Micah Richardsot a Fiorentinának a szezon végéig.

A Hellas Verona egyéves szerződést kötött az argentin Javier Saviolával.

A Galatasaray közleményben jelezte, hogy megszerezte a Napolitól Blerim Dzemailit és Goran Pandevet.

A Sky Sports és a Goal.com is úgy tudja, hogy az Arsenal megegyezett a Manchester Uniteddel Danny Welbeck leigazolásáról.

Az AC Milan szerződtette az Atalanta szélsőjét, Giacomo Bonaventurát.

Zeki Fryers a Tottenham Hotspurtől a Crystal Palace-hoz igazolt, három évre kötelezte el magát.

Mohamed Diamé a West Ham Unitedtől a Hull Cityhez szerződött, három évre írt alá.

A Sunderland bejelentette, hogy megszerezte kölcsönbe az Intertől Ricky Álvarezt, illetve a Liverpooltól Sebastián Coates-t.

A Tottenham leigazolta Benjamin Stamboulit a Montpelliertől, Lewis Holtby viszont távozott, a Hamburghoz került kölcsönbe.

A legutóbb a Fulhamben játszó John Arne Riise a ciprusi APOEL-nél folytatja karrierjét.

José Canas a Swansea Citytől az Espanyolhoz igazolt.

Az AC Milan szerződtette a Parma francia szélsőjét, Jonathan Biabianyt, Cristian Zaccardo pedig ellentétes utat járt be - legalábbis így tűnt, de az ügylet meghiúsult, a Goal.com szerint azért, mert Zaccardo nem kívánt a Parmához igazolni.

A Hull City megszerezte a Palermo csatárát, Abel Hernándezt.

José Castro, a Sevilla elnöke elmondta, hogy az Arsenallal kapcsolatba hozott Carlos Baccát nem kívánják eladni.

Hivatalossá vált, hogy a Real Madrid kölcsönkapta a Manchester Unitedtől Javier Hernándezt, opciós joggal a megvételére. Bővebben itt!

Francia sajtóértesülések szerint az Internazionale megpróbálhatja leigazolni az Olympique Marseille-től Florian Thauvint.

Mapou Yanga-Mbiwa a Newcastle Unitedtől az AS Romához igazolhat. (Sky Sports)

Fernando Amorebieta, Alexander Kacaniklic, Bryan Ruiz és Hugo Rodallega is távozhat a Fulhamtől. (Sky Sports)

A Borussia Dortmund kölcsönadta Jonas Hofmannt a Mainznak a szezon végéig.

Jermain Defoe felajánlotta magát az Arsenalnak arra az időre, amíg az Ágyúsoknál felépül Olivier Giroud. (Telegraph)

A Sky Sports híre szerint a Manchester United még ma leigazolja a norvég csodagyereket, Martin Ödegaardot.

A Herta Berlin 1.5 millió euróért leigazolta a Hamburgtól a már tavaly is kölcsönben náluk szereplő középpályást, Per Skjelbredet.

A Feyenoord megszerezte az Ajax holland válogatott kapusát, Kenneth Vermeert. A focista négy évre kötelezte el magát a rotterdamiakhoz.

A Liverpool hátvédje, Sebastian Coates egy évre a Sundelandhez kerülhet kölcsönbe. (BBC)

A Tottenham középpályása, Lewis Holtby már Hamburgban van, ahol kölcsönszerződésének aláírása előtt átesik a kötelező orvosi vizsgálaton.

Az ESPN szerint a Manchester United még egy belső középpályást is szeretne igazolni a transzferablak zárása előtt.

A Bayern München kölcsönadta fiatalját, Julian Greent a Hamburgnak.

Több forrás, így a Sky Sports és a Goal.com is úgy értesült, hogy a Monaco sztárja, Radamel Falcao kölcsönben a Manchester Unitednél folytatja. Bővebben itt!

A Fiorentina bejelentette, hogy a Manchester City védője, Micah Richards megérkezett Firenzébe a várható átigazolása előtt.

Karim El Ahmadit visszaszerezte a Feyenoord az Aston Villától.

Nasszer al-Kelaifi, a Paris Saint-Germain elnöke elismerte, elképzelhető, hogy Adrien Rabiot-t eladják az AS Romának.

Több lap is azt írta, hogy a Newcastle United francia játékmestere, Hatem Ben Arfa a Birmingham Citynél köthet ki kölcsönjátékosként, de a megbízhatónak számító Sky Sports úgy tudja, nincs esély az ügyletre.

A Liverpool uruguayi védője, Sebastián Coates kölcsönbe a Sunderlandhez igazolhat.

Joel Campbell csak akkor hagyja el az Arsenalt a Benfica kedvéért, ha az Ágyúsok megszerzik Radamel Falcaót. Campbell tehát vélhetően marad.

A Sky Sports is úgy tudja, jó esély van arra, hogy Álvaro Negredo a Manchester Citytől a Valenciához kerül.

A hírek szerint Christian Fuchs jelölt a Hull Citynél, de a Schalke általános igazgatója, Horst Heldt kijelentette, hogy nem fog távozni a balhátvéd.

Ezúttal a Metro írta azt, hogy a Liverpool szerződést kínálhat a volt Barcelona-kapus Víctor Valdésnek.

A West Ham United kölcsönvenné a Manchester City védőjét, Micah Richardsot.

A Leicester Cityhez kerülhet kölcsönbe a Manchester United fiatal középpályása, Nick Powell. (Goal.com)

Az Eintracht Frankfurt leigazolta Slobodan Medojevicet a VfL Wolfsburgtól.

Sajtóhírek szerint az AS Monaco csatáráért, Radamel Falcaóért az Arsenal, a Manchester City, a Manchester United és a Real Madrid is ajánlatot tehet.

A Tottenham Hotspur megpróbálhatja megszerezni Jay Rodriguezt a Southamptontól, Andros Townsendet is felajánlhatja érte. (Sky Sports)

A Toronto csatára, Jermain Defoe visszatérhet a Premier League-be, a rutinos játékost a QPR vinné.

Augusztus 31.

A Sevilla végleg megszerezte a kameruni Stéphane Mbiát a QPR-től.

Az AC Milan bejelentette, hogy leigazolta Marco van Ginkelt a Chelsea-től. Bővebben itt!

A Manchester City csatára, Álvaro Negredo a Valenciához kerülhet, noha edzője, Manuel Pellegrini nemrég jelezte, hogy számol vele.

A Manchester United ajánlatot tett az AS Monacónak Radamel Falcaóért - írja a Sky Sports olasz forrásokra hivatkozva.

A Southampton közel áll ahhoz, hogy megszerezze Toby Alderweireldet az Atlético Madridtól.

Az Atlético Madrid megerősítette, hogy megegyezett a Torinóval Alessio Cerci leigazolásáról.

A Real Madridhoz kerülhet kölcsönben a Manchester United csatára, Javier Hernández. Bővebben itt!

A Fiorentina közölte, hogy megállapodásra jutott a Hamburggal a horvát középpályás, Milan Badelj leigazolásáról.

A Bayern München szélsője, Xherdan Shaqiri elárulta, hogy el akarta hagyni a klubot, amely azonban jelezte, hogy nem szeretné őt elengedni.

A Chelsea holland középpályása, Marco van Ginkel a Milan játékosa lesz - mondta el a játékos ügynöke, Rob Jansen.

Az Arsenal ajánlatot tehet a Sevilla kolumbiai válogatott csatáráért, Carlos Baccáért. (Goal.com)

A Celtic menedzsere, Ronny Deila közölte, hogy nem fogják elengedni holland védőjüket, a Premier League-es klubokkal kapcsolatba hozott Virgil van Dijket.

A Galatasaray bejelentette, hogy megegyezett a Napolival Blerim Dzemaili leigazolásáról, s hogy tárgyal az olaszokkal Goran Pandev szerződtetéséről is.

A Bayern München szerződtette a Borussia Mönchengladbach tinijét, Sinan Kurtot. Bővebben itt!

A Manchester United megpróbálja megszerezni az Aston Villa védőjét, Ron Vlaart. (Caughtoffside)

Bejelentésre került, hogy a Borussia Dortmund visszaszerezte a Manchester Unitedtől Kagava Sindzsit. Bővebben itt!

A Chelsea bejelentette, hogy szerződtette a Queens Park Rangers francia válogatott támadóját, Loic Rémyt. Bővebben itt!

A Fulham kölcsönadta Kosztasz Mitroglut az Olympiakosznak a szezon végéig.

A Tottenham Hotspur közel áll ahhoz, hogy kölcsönkapja a Manchester Unitedtől Danny Welbecket. (Goal.com)

A Southampton 11,8 millió fontos ajánlatot tett a Red Bull Salzburgnak Sadio Manéért. (Sky Sports)

A Galatasaray két Napoli-játékost is kinézett magának Blerim Dzemaili és Goran Pandev személyében. (Sky Sport Italia)

A Sky Sport Italia, a Gazzetta dello Sport és a TMW is úgy tudja, hogy a Torino támadója, Alessio Cerci hétfőn Madridba utazik orvosi vizsgálatra az Atléticóhoz.

A Bild értesülése szerint a Borussia Dortmund leigazolta Kagava Sindzsit a Manchester Unitedtől 8 millió euróért.

Az Arsenal menedzsere, Arséne Wenger jelezte, hogy nem fogja elengedni csatárát, Joel Campbellt.

A Hertha BSC bejelentette, hogy megszerezte a Lille OSC-tól az elefántcsontparti válogatott Salomon Kalout. Bővebben itt!

Az Arsenalnál úgy döntöttek, lemondanak a QPR-es Loic Rémy szerződtetéséről. (Goal.com)

Hivatalossá vált, hogy David López az Espanyoltól a Napolihoz igazolt. Bővebben itt!

Az AC Milan Giampaolo Pazzinit plusz pénzt kínálhat a Torinónak Alessio Cerciért. (Rai Sport)

A Queens Park Rangers bejelentkezett a Tottenham Hotspur brazil középpályásáért, Sandróért. (Sky Sports)

A jelenleg klub nélküli Ronaldinho tárgyalásokat folytat az indiai Team Chennai-jal. Bővebben itt!

Ha az Inter nem tudja leigazolni Ezequiel Lavezzit a Paris Saint-Germaintől, akkor a Liverpool játékosára, Fabio Borinire vetheti ki hálóját. (Sky Sports)

A Sunderland kölcsönben megszerezheti az Internazionalétól Ricky Álvarezt. (Sky Sports)

A Southampton és a Sunderland mellett a Newcastle United is megszerezné az Atlético Madrid védőjét, Toby Alderweireldet. (The People)

A Juventus a favorit az AS Monaco kolumbiai csatárának, Radamel Falcaónak a leigazolására - írja a Gazzetta dello Sport.

A Sun on Sunday azt írja, hogy Víctor Valdés Angliába kerülhet, mivel Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere szerződést kínálhat neki.

Ellentétes információk Lewis Holtby kapcsán: a Sunday Mirror azt írja, hogy a Tottenham Hotspur német középpályása a Hamburghoz igazolhat 6,5 millió fontért, a The People viszont úgy tudja, hogy az Evertonhoz kerülhet kölcsönbe.

A Chelsea mellett az Arsenal is megszerezné a Queens Park Rangers francia támadóját, Loic Rémyt - írja a Sky Sports és a Goal.com.

A Newcastle United szélsője, Hatem Ben Arfa visszautasította annak a lehetőségét, hogy a Besiktashoz igazoljon.

Arturo Vidal, a Juventus sztárja a nyár folyamán folyamatosan kapcsolatba lett hozva a Manchester Uniteddel, s bár edzője, Massimiliano Allegri kijelentette, hogy marad, de a csapat első bajnoki meccsén, a Chievo ellen történt valami, ami az egyik nemzetközi futballblog szerint az esetleges távozására utalhat. Bővebben itt!

Az AS Roma leigazolta az Olympiakosztól Joszif Holevaszt, a vételár mindössze egymillió euró volt. Bővebben itt!

Augusztus 30.


A Torino szerződtette a Boca Juniors 24 éves középpályását, Juan Sánchez Minót.

A Genoa közel áll ahhoz, hogy kölcsönbe megszerezze a Club Brugge szélsőjét, Maxime Lestienne-t.

A Napoli megegyezett az Espanyollal a középpályás David López leigazolásáról.

A Liverpoolt ismét kapcsolatba hozták a Sampdoria argentin vb-ezüstérmes kapusával, Sergio Romeróval.

A Lille elefántcsontparti támadója, Salomon Kalou valószínűleg a Herthánál folytatja karrierjét. A korábbi Chelsea-játékos a hírek szerint megegyezett a berliniekkel, de a Lille szeretne igazolni egy csatárt, mielőtt eladja őt.

A Sky Sports úgy tudja, hogy a Sunderland közel áll az FC Portót szolgáló Rolando megszerzéséhez.

A Queens Park Rangers eladta Danny Simpsont a Leicester Citynek. A védő három évre írt alá.

A L'Équipe értesülése szerint a Roma megegyezett a Paris Saint-Germainnel Adrien Rabiot leigazolásáról.

A West Bromwich Albion szerződtette a Metaliszt Harkiv argentin támadó középpályását, Sebastian Blancót.

Bejelentésre került, hogy a Bröndby visszaszerezte a Liverpooltól Daniel Aggert, akit még 2006-ban adott el az angol sztárklubnak. Bővebben itt!

Hivatalossá vált, hogy az FC Barcelona kölcsönadta Alexandre Songot a West Ham Unitednek a szezon végéig. Bővebben itt!

A hírek szerint a Benficánál komolyan gondolják az Arsenal csatárának, a brazíliai világbajnokságon a Costa Rica-i válogatottban remekül teljesítő Joel Campbellnek a szerződtetését. Bővebben itt!

Víctor Valdés
ügynöke biztos abban, hogy a 32 éves kapus még ebben az évben talál magának egy topklubot. Bővebben itt!

A Manchester City menedzsere, Manuel Pellegrini kijelentette, hogy nem tervezik eladni tavaly szerződtetett spanyol csatárukat, Álvaro Negredót. Bővebben itt!

Andrea Della Valle, a Fiorentina elnöke kijelentette, hogy kolumbiai válogatott szélsőjátékosuk, Juan Cuadrado nem fogja elhagyni a klubot. Bővebben itt!

Az Ajax engedélyezte a Manchester United számára, hogy megbeszéléseket folytasson Daley Blinddel. Bővebben itt!

Az Arsenal megtette második ajánlatát a Sporting CP portugál válogatott labdarúgójáért, William Carvalhóért - írja a Goal.com. Bővebben itt!

Videók