Megmentené a magyar foci becsületét a Videoton edzője

Egyedül a Videoton maradt versenyben a magyar csapatok közül az európai kupákban. A fehérváriak az EL-selejtező 3. körében a Bordeaux-val játszanak - meglepetés okoznának.


 

 

Egy, csak egy maradt: továbbjutott a Vidi az EL-ben " NEMZETKÖZI FOCI › Európa Liga

Nehéz ellenfél jön a következő körben.

 

„Nem vagyok teljesen elégedett. Ez nem volt túl jó mérkőzés számunkra. Tudunk ennél jobban játszani, és kell is ennél jobban játszanunk a következő körben. Kicsit úgy éreztem, hogy a játékosok éppen annyit adtak ki magukból, amely elég volt a továbbjutáshoz. Egy nagycsapatnál viszont nem szabad így játszani, ennek nem ez a módja. Volt némi változtatás a kezdőcsapatban, valamint mérkőzés közben is, hogy néhány játékos pihentebb legyen a hétvégi bajnokira, valamint ez annak is szólt, hogy pár labdarúgó játéklehetőséget kaphatott, megnézhettük, hogy hogyan teljesítenek. Háromnaponta meccsünk van, kénytelen vagyok rotálni a csapatot. Nem éreztem elég energiát a csapatban, volt ugyan néhány lehetőségünk, de összességében ez nem lehetett túl jó este a szurkolóink számára. Sajnos kicsit félve játszottunk. Egyik fontos feladatom, hogy eltüntessem ezt a kishitűséget az együttesből. A Bordeaux elleni párharc teljesen más lesz, az biztos, de vezetőedzőként tényleg hiszek benne, hogy meglepetést okozhatunk egy európai nagycsapat ellen. Ehhez persze jobban kell majd játszanunk, de nem csak magunkért, hanem a magyar labdarúgás becsületéért is játszunk majd, hiszen sajnos mi maradtunk egyedül versenyben az nemzetközi kupákban.” – nyilatkozta Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője a Nomme Kalju elleni Európa-liga-továbbjutást követően. A fehérváriak július 27-én Franciaországban kezdenek, augusztus 3-án 19 órakor fogadják Felcsúton a kiváló ellenfelet. 

Videók