Kettős győzelemmel, de nagyon gyenge játékkal ment tovább a Fradi

A lettek ellen ez még elég volt, de össze kell szednie magát Thomas Doll csapatának, hogy a Midtjylland ellen is esélye legyen.


Európa Liga, 1. selejtezőkör, 2. mérkőzés

FK Jelgava-FTC 0-1 (0-1) - összesítésben: 0-3

 

Sajnos azt kell írnunk, hogy unalmas és ötlettelen játékkal jutott tovább a Ferencváros az Európa Liga 1. selejtezőköréből.

 

Az FK Jelgava stadionja Magyarországon talán a Mátészalkai MTK otthona lehetne, ennek ellenére a lett kiscsapat a második félidőben sokszor hozta nehéz helyzetbe a Fradit, a zöld-fehérek csak a szerencsének és a játékvezetőnek köszönhetik, hogy nem kaptak gólt.

 

 

Pedig az elején megvolt a mezőnyfölényünk, igaz ezt nem tudtuk helyzetekre váltani.

 

Az első említésre méltó szituáció Bőlének volt köszönhető, aki az alapvonalig vitte le a labdát, majd középre adott: a lettek védője saját kapufájára mentett, a kipattanót Priskin mellé kotorta.

 

A félidő végéig csak meglett a vezető találat, Priskin, Bőle és Varga játszotta meg kicsiben a 16-oson belül, kétszer is mentettek a hazaiak, de végül Priskin bekotorta (0-1). Szerencsés, semmilyen kis gól volt, de a bíró –tegyük hozzá, hogy teljesen jogosan- megadta…

 

Ferencvárosi Torna Club

Priskin Tamás gólja az FK Jelgava ellen. - Products shown: Bérlet 2017/2018 - C4-C5 - Felnőtt and Bérlet 2017/2018 - B-Közép - Diák/Nyugdíjas.

 

Nem úgy mint a hazaiakét, amely igen látványosra sikeredett: Oss nagy bedobása után Kluskins látványos mozdulattal a kapuba ollózott, de a játékvezető már előbb szabálytalanságot látott, így nem adta meg a találatot.

 

Ezt követően még megemlíthető a portugál Rui Pedro bemutatkozása, aki néhány éve még mesterhármast szerzett a Bajnokok Ligájában, több nem nagyon.

 

Kettős győzelemmel, kapott gól nélkül ment tovább a Ferencváros, de ez a Midtjylland ellen kevés lesz.

 

Európa Liga, 1. selejtezőkör, 2. mérkőzés

FK Jelgava-FTC 0-1 (0-1) - összesítésben: 0-3

FK Jelgava: Ikstens - Slampe, Oss, Redjko, Klimasevics - Alhinho (Lazdins, 88.), Bakmaz (Razulis, 69.) - Jaudzems (Grigaravicius, 57.), Kluskins, Kauber - Ledesma 

FTC: Dibusz - Lovrencsics G., Koch, Leandro, Botka (Csernik, 75.) - Varga R. (Rui Pedro, 71.), Gera (Hajnal, 75.), Gorriaran, Amadou - Bőle, Priskin

G.: Priskin (38.)

Sárga: Alhinho (32.), Oss (81.), illetve Gorriaran (41.), Botka (72.), Amadou (81.), Leandro (84.), Koch (87.)

Videók