Szerkesztő: Bíró Ádám
2018. 10. 05. 16:01

Óriási baklövést követtek el az újságírók.

Az angol napilapok közül több is „makacs magyarokként” jellemezte a Vidi FC labdarúgócsapatát, amely csütörtökön 1-0-ra kapott ki a Chelsea vendégeként az Európa-liga második fordulójában.

 
A legnagyobb brit újságok beszámolói egyeztek abban, hogy „szűkös és nehéz” győzelemnek titulálták a londoni Kékek sikerét, kiemelve a meccs egyetlen találatát szerző Álvaro Morata közelmúltbéli gólképtelenségét.
 
„Moratának csupán a második gólja volt ez a szezonban egy olyan estén, amely sok szempontból frusztráló volt a Chelsea számára” – írta tudósításában a The Sun, amely kiemelte: „A labdabirtoklás és a helyzetek szempontjából nyomasztó fölényben játszó Chelsea az első félidőben nem tudott gólt szerezni, s majdnem kínos szituációba került a budapesti vendégekkel szemben.”
 
A The Telegraph már helyesen székesfehérvári együttesként mutatta be a Vidi FC-t, és a beszámolójában úgy fogalmazott, a londoni gárdának „keményen meg kellett dolgoznia a sikerért”.
 
„Messze volt ez az előzetesen várt kényelmes estétől, a Chelsea megnehezítette saját feladatát, amely az volt, hogy legyőzzön egy riválist, amelynek az átlagos nézőszáma alig éri el a 2000 főt” – írta a Telegraph.
 
Egy gólon múlott a Vidi bravúrja a Chelsea otthonában – képgaléria
 
A Daily Mail szerint Morata jelentette a különbséget a két csapat között, mert a 70. percben szerzett góljával végül eldöntötte a „váratlanul szoros találkozót”.
 
„A Chelsea végül megtörte a magyar kiscsapatot, és Morata góljával folytatódik a londoniak kiváló rajtja Maurizio Sarri vezérletével” – áll a Daily Mail tudósításának címében.
 
A The Guardian azt írta, Morata találata „szoros meccsen győzelmet ért a Chelsea-nek a konok Vidi ellen”.
 
„A spanyol támadó augusztus óta először szerzett ismét gólt, amellyel a londoni csapat megtörte a Vidi makacs ellenállását, a Chelsea pedig továbbra is vezeti csoportját az Európa-ligában” – olvasható a The Guardianban.
 
Az L csoportban a másik csütörtök esti összecsapáson a görög PAOK 4-1-re verte idegenben a fehérorosz BATE Boriszovot, így a négyes élén két forduló után a Chelsea áll hat ponttal, mögötte a PAOK és a BATE három-három pontos, míg a Vidi egyelőre nem szerzett pontot. A következő fordulóban, október 25-én a Vidi a PAOK vendége lesz.
 

Legfrissebb híreink

21:45 - NB I: Utolsó verte a Fradit, ködben lőtt mesterhármas MAGYAR FOCI
21:02 - Lenyűgöző volt az Atlético-Bilbao - videó NEMZETKÖZI FOCI
20:57 - Felfoghatatlan Dortmund-Bayern NEMZETKÖZI FOCI
20:31 - Férfi kézilabda BL - hatalmas gödörben a Veszprém KÉZILABDA
19:41 - Brazil Nagydíj - Hamilton a pole pozícióban AUTÓ-MOTOR
19:07 - Jégkorong Négy Nemzet Torna - volt jég, befejeződhetett a torna JÉGKORONG
18:53 - Eldőlt, hogy játszhat-e Messi NEMZETKÖZI FOCI
18:50 - Fellélegezhet a Diósgyőr vezetőedzője - értékelés MAGYAR FOCI
17:52 - Sallai második gólja a Bundesligában - videó NEMZETKÖZI FOCI
17:14 - Brazil Nagydíj - Vettel repesztett AUTÓ-MOTOR
17:07 - Női kézilabda BL - Eldőlt a Győr helyezése KÉZILABDA
16:35 - Tulajdonrészük lett a szurkolóknak az NB I-es csapatban MAGYAR FOCI
15:02 - Késely Ajna "verseny nélkül" ért el elképesztő sikert ÚSZÁS
14:44 - Ötméteresekkel nyerte a magyar csapat az Európai Szuperkupát VÍZILABDA
14:41 - Portugál edző igazolt az NB III-ba MAGYAR FOCI
13:22 - Vidi: Újpest, Honvéd, Fradi elleni meccseket érintő bejelentés MAGYAR FOCI
12:06 - A Fradi intézheti Horváth Ferencéket - ez lesz ma az NB I-ben MAGYAR FOCI
10:25 - Dárdai gátlástalan volt - állítja a korábbi edzője NEMZETKÖZI FOCI
08:41 - Bejelentést tett a Kassait megetető játékosáról a City NEMZETKÖZI FOCI
07:54 - Szoboszlai Dominik varázslatos mesterhármasa - videó NEMZETKÖZI FOCI
07:21 - Szombati sport: eljött a Superclássico, a Boca-River ideje EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények