EL: a Vidi mestere így várja a Partizan elleni mérkőzést

Nagyon fontos mérkőzés vár a székesfehérvári labdarúgókra Belgrádban.


A Videotont csupán egy párharc választja el az Európa-liga csoportkörétől. A székesfehérváriak ma este a Partizan Belgrád otthonában lépnek pályára, a meccset zárt kapuk mögött rendezik.

 
" Örülök, hogy eljutottunk a rájátszásig, ahogy korábban is mondtam, annak már kevésbé, hogy a Partizan ellen játszunk, de ez most így alakult. Van egy álmunk, a Bordeaux legyőzése után még inkább hiszünk abban, hogy valóra is válthatjuk azt. Nem hiszem, hogy az első meccsen eldől a továbbjutás, vár még ránk kilencven perc Magyarországon is, mi mindkét meccsen harcolunk majd a továbbjutásért. Ha végignézzük az eddigi mérkőzéseinket, akkor lehet látni, hogy mindig sikerült betalálnunk. A Partizan erős védelemmel rendelkezik, de példa lehet előttünk a franciák elleni mérkőzésünk, ahol sok helyzetet sikerült kialakítanunk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek különleges érzéseink a meccsel kapcsolatban, de a Vidi sikeréért jöttünk mindannyian, a maximumot nyújtjuk majd a párharc során” – fogalmazott Marko Nikolic, a Fejér megyei alakulat mestere.
 
A Partizan-Videoton találkozó 21 órakor kezdődik, a meccset az M4 Sport közvetíti. 

Hat fontos hiányzója lesz a Vidinek a Partizan ellen " NEMZETKÖZI FOCI › Európa Liga

A fehérváriaknál Asmir Suljic és Varga József eltiltás, Vinícius és Kovács István sérülés miatt biztosan nem játszik csütörtökön. A szerbek közül Uros Djurdjevic, valamint a korábban Újpesten futballozó Neboja Kosovic hiányozhat, mindketten sérültek. A Videoton az EL-selejtezőben korábban a máltai Balzant, az észt Nömme Kaljut és a francia Girondins Bordeaux-t búcsúztatta.

 

Videók