Az UEFA zárt kapus meccsel büntette a Fradit

Egy zártkapus mérkőzéssel és 50 ezer eurós (közel 15,5 millió forint) pénzbírsággal büntette meg kedden az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Ferencvárost.


A klub honlapjának beszámolója szerint az Európa Liga-selejtezőben a horvát Rijeka elleni, idegenbeli mérkőzésen tapasztalt szurkolói rasszista megnyilvánulások, valamint tiltott jelképek használata miatt kapta a büntetést a csapat.

"A Ferencvárosi Torna Club minden jogi lehetőséget és egyéb, rendelkezésre álló eszközt megragad arra, hogy bebizonyítsa, évek óta küzd a kirekesztés, a rasszizmus ellen és a klub nem rasszista, nem kirekesztő, éppen ellenkezőleg" - olvasható a zöld-fehérek állásfoglalásában, amelyben azt is leszögezik, hogy a mostani büntetés kapcsán részletes indoklást kérnek az UEFA-tól, ezt követően pedig egy személyes meghallgatást szeptemberre, amikor Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója és nemzetközi sportjogászok fogják képviselni a Ferencvárost.

A Ferencvárost idén másodszor büntette meg az UEFA: az EL-selejtező első fordulójában a máltai Sliema Wanderers elleni mérkőzést követően 20 ezer eurós pénzbüntetést, valamint szektorbezárást kapott a magyar klub. A nemzetközi szervezet indoklásában akkor is szurkolói rasszista megnyilvánulások és tiltott drapériák használata szerepelt.

Az OTP Bank Liga bronzérmese a második számú európai kupasorozat selejtezőjének első fordulójában kiejtette a Sliema Wanderers csapatát, majd a második körben kettős vereséggel búcsúzott a Rijeka ellen.

Videók