Sir Alex is gratulált az edzőként is zseniálisat alkotó CR-nek

Kassai Viktor sem tudott mit kezdeni az Eb-döntőben másodedzővé változó Cristiano Ronaldóval, aki taktikai utasításokat adott, végül pedig Sir Akex Ferguson is a keblére ölelte.


 

 
 
Mint ismert, a párizsi Európa-bajnoki döntő első félidejében megsérült Cristiano Ronaldo, aki nem tudott visszatérni a pályára. A meccset végül CR nélkül, egy a hosszabbításban szerzett góllal nyerték a portugálok.
 
Cristiano Ronaldót a 24. percben tette jégre Dimitri Payet. Az oldalvonalon túlra kényszerülő portugál már a félidőben is komoly motivációs beszédet tartott, majd a második félidőtől kezdve végig vezényelte a találkozót Fernando Santos társaságában.
 
A negyedik játékvezetőként közreműködő Kassai Viktor egyszer-kétszer megpróbált rendet tenni a portugál technikai zónában, de nem túl nagy sikerrel…
 
 

 
 
A vezető gól megszerzése után már extázisban volt az egész kispad, lefújás után aztán jött a mesterien ellesett mozdulat attól a menedzsertől, aki aranylabdássá tette Ronaldót még a Manchester United csapatában.
 
 
Sir Alex Ferguson egyébként a helyszínen is ott volt, az éremmel lefele sétáló játékosok közül el is kapta Nanit, akit ő vitt anno a Manchester Unitedhez, majd Cristiano Ronaldóval is alaposa megölelték egymást.
 
 

 
 
 

Videók