Megsérült Kádár Tamás

Kádár Tamás bokasérülést szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott vasárnapi edzésén.


 
Bernd Storck szövetségi kapitány a 18.00 órakor kezdődött tréning előtti sajtótájékoztatón még arról számolt be, hogy a 23 fős keret minden tagja egészséges, de ez szinte azonnal megváltozott, mert már a gyakorlás első, 15 perces, nyilvános részében megsérült a huszonhat éves játékos.
 
A Lech Poznan védője az egymás közti passzolgatás során Gera Zoltánnal rúgott össze, majd a földre rogyott és percekig ápolták, végül befáslizták a bal lábát és elhagyta a pályát. 
 
 
 
Kádár esetleges kiesése komoly gondot okozhat a német szakembernek, ugyanis az elmúlt két felkészülési meccsen, a világbajnok németek és az Afrika-bajnok elefántcsontpartiak ellen ő kezdett balhátvédként. 
 
Esetleges hiányában a debreceni Korhut Mihály juthat szóhoz, aki márciusban a horvátok elleni barátságos meccsen játszott.
 
Kádárra biztosan vizsgálatok várnak, amelyek elvégzése már csak azért is sürgős, mert ha súlyosabb sérülésről van szó, akkor a magyarok első, keddi mérkőzését megelőző napon még változtathat keretén Storck, de ehhez az európai szövetség (UEFA) orvosi bizottságának hozzájárulása is szükséges.
 
Az Eb-re 44 év után kijutott magyar válogatott elsőként kedden Ausztriával csap össze Bordeaux-ban, majd négy nappal később Marseille-ben Izland, végül június 22-én, Lyonban Portugália lesz az ellenfele.
 

Videók