Király folytatná az osztrákok elleni sikerszériáját

Sajtótájékoztatót tartott a keddi, Ausztria elleni Európa-bajnoki nyitómeccsünk előtt a magyar válogatott, Király Gábor, Nagy Ádám és Bernd Storck szövetségi kapitány válaszolt az újságírók kérdéseire


A sajtótájékoztató után mindhárman az edzőpályára mentek, hiszen 18.00 órától megtartotta utolsó edzését a válogatott a Bordeaux-i utazás előtt.
 
 
 
„Nem nézünk a múltba, sokkal inkább az új célokra kell koncentrálni” - kezdte Király Gábor, aki eddig háromszor játszott Ausztria ellen, és eddig mindháromszor nyert a csapat, amikor ő állt a kapuban. - Ez egy új meccs lesz, más csapatok, más játékosok lépnek majd pályára. Jól esik visszagondolni a korábbi győzelmekre, de előre kell nézni, a holnaputáni meccs a legfontosabb, erre kell koncentrálnunk. Negyvennégy év után itt lenni az Eb-n felemelő érzés, én is most érzem igazán át, mit jelentett 2015 novemberében továbbjutni Norvégia ellen.
 
Kemény volt a felkészülés, reméljük, hogy a pályán jól fog működni, amit gyakoroltunk - ez most a legfontosabb. Ausztria lesz az ellenfél, és ez ugyan ad némi pikantériát a meccsnek, de a játékra kell koncentrálni, és meg kell próbálnunk mindent megtenni a győzelemért.
 
Valóban egy büntető hárításával indult a válogatott karrierem, és éppen az osztrákok ellen, de nem csak emiatt szoktuk gyakorolni a tizenegyes- rúgásokat és védéseket. Természetesen ennek a munkának a döntő része a kluboknál zajlik. Azt gondolom, hogy az Európa-bajnokságon résztvevő játékosok igazi profik, akik már nagyon tudják, melyik kapus merre indul büntetőnél, és így nekik hova kell rúgniuk a labdát.
 
Garics Györggyel sokkal régebbi a viszonyom annál, minthogy most néhány a fiához intézett szó elegendő lenne az őt ért veszteség kezelésére. A honlapomon minden számomra fontos legendától a saját szavaimmal búcsúzom el, ezért írtam Gyuri elvesztéséről is az oldalon. De ez privát dolog, nekünk pedig feladatunk van itt Franciaországban.”
 
Nagy Ádám még csak hároméves volt, amikor Király Gábor bemutatkozott a válogatottban azon az ominózus bécsi meccsen, így nem volt váratlan, hogy az első kérdést a koráról kapta.
„Szoktunk a korommal viccelődni, hiszen sokaknak a jegygyűrű is több mint húsz éve van a kezén, én meg csak huszonegy éves vagyok. Szerencsére a viccelődésen túl senki sem szenved semmilyen hátrányt vagy megkülönböztetést a kora miatt. Persze nekünk, fiataloknak is tisztában kell lennünk vele, hogy meddig mehetünk el, mert például szabad viccelődnöm Király Gabival, de tudnom kell hol a határ.
 
Nekem személyesen is fontos az Eb, de nem az az elsődleges célom, hogy eladjam magam külföldre. Sokkal inkább csapatban gondolkodom: ha a csapat eredményes, és én is hozzáteszem a magam részét, akkor sikerül a személyes céljaimhoz is közelebb kerülnöm. Természetesen ismerem az osztrák csapatot, tisztelem is őket, de senkit nem tudok kiemelni, akire különösen figyelnék, vagy akit különösen tisztelnék.
 
 
 
 
„Elégedett vagyok a feltételekkel, célirányosan tudtunk készülni, és holnaptól már kifejezetten az osztrák meccsre hangolunk - kezdte tájékoztatóját a szövetségi kapitány, Bernd Storck. - Nagyon jók a körülmények, és még az idő is szép, ami valójában nem is lenne fontos, de mégis örülünk a napsütésnek. Minden játékosunk egészséges, és mindenki jó formában is van. 
 
Az ausztriai edzőtábor alatt még voltak kisebb sérülésekkel küzdő játékosaink, de mostanra mindenki rendbe jött, és teljes erőbedobással készül a keddi mérkőzésre. A taktika tekintetében jól állunk, ma reggel tartottunk egy megbeszélést, amelyen még apróságokat csiszoltunk, így mindenki tudja a feladatát. Fizikai szempontból még néhány teszt előttünk van, a játékosok vérképét és tejsav-tartalmát elemezzük. Az adataink azt mutatják, hogy az edzőtábor utáni fáradtság már a múlté, és minden játékos készen áll a megmérettetésre.
 
Természetesen érdekelnek az ellenfeleink mérkőzései is, így figyelemmel követem a munkájukat, de nekünk elsősorban a saját játékunkra kell koncentrálnunk, a saját filozófiánkat kell megvalósítanunk a pályán. Ezen dolgozunk.
 
Izlandot és minket is mindenki kívülállónak tart, és a csoport egyértelmű favoritjaiként Ausztriát és Portugáliát említik. Persze mi is tudjuk, mire képesek az ellenfeleink, de mi arra fogunk törekedni, hogy jó mérkőzésen megmutassuk, nem véletlenül jutottunk el idáig.”
 
A csapat holnap délelőtt repül át Bordeaux-ba, ahol Dzsudzsák Balázsék kora délután edzenek utoljára az első Eb-meccsük előtt.

Videók