Juhász: Helyünk van a mezőnyben, Böde: jöjjön Anglia!

Juhász Roland bízott benne, hogy két meccs után négy pontja lesz a magyar labdarúgó-válogatottnak a franciaországi Európa-bajnokságon, míg Böde Dániel elfogadta volna ezt a torna kezdete előtt.


 

 
 
„Nemcsak kijöttünk ide, hogy jól érezzük magunkat. Meg akartuk mutatni, hogy helyünk van a mezőnyben. Én bíztam a négy pontban. Tudtuk, hogy apró dolgok dönthetnek Ausztria és Izland ellen. Ezeken a találkozókon mi voltunk élesebbek és reméljük, ez a folytatásban is így marad" - jelentette ki a hétfői sajtótájékoztatón a Videoton védője, aki hozzátette, a játékosokat kifejezetten motiválta, hogy a különféle összehasonlításokban folyamatosan hátra sorolták a magyar csapatot, így például a futballisták összértékét tekintve is. 
 
Juhász nem kívánt a lehetséges nyolcaddöntős ellenfelekkel foglalkozni, mondván: a nemzeti együttes matematikailag még nem jutott tovább a csoportjából. Hangsúlyozta: szerinte a csapat egyik erőssége éppen az, hogy helyén kezeli a sikereket.
 
A Ferencváros csatára, Böde viszont úgy fogalmazott: az az elsődleges, hogy továbbjussanak, de ha választhatna, akkor ő Angliával szeretne találkozni a legjobb tizenhat között.
 
A két futballista abban egyetértett, hogy pályafutásuk legemlékezetesebb találkozóin vannak túl, még akkor is, ha mindketten csak a másodikon szerepeltek. Juhász szerint ez nagyban köszönhető a szurkolóknak, akik olyan hangulatot teremtettek, mintha hazai pályán játszanának.
 
„Nem szeretem, ha egy emberre hegyeznek ki egy csapatot. Most sem csak Cristiano Ronaldo fog támadni, így nem csak őt kell megállítanunk" - válaszolt Juhász arra a kérdésre, hogy külön készülnek-e a Real Madrid sztárjára. 
 
„Részsikereket már elértünk, de most szeretnénk felborítani a papírformát. Portugália ellen nem nekünk kell futni az eredmény után. Jöjjenek csak, várjuk őket" - jelentette ki a meccsel kapcsolatban Böde, aki hozzátette: felemelő érzés vezetni a csoportot és csak rajtuk múlik, hogy ezt a pozíciót meg is tartsák.
 
A negyvennégy év után ismét Eb-résztvevő magyar válogatott matematikailag még nem jutott tovább, de erre már ma este is sor kerülhet.
 
A magyar válogatott szerdán 18.00 órakor Lyonban, Portugália ellen játssza utolsó csoportmérkőzését az Eb-n. A hat négyesből az első két-két helyezetten túl a négy legjobb harmadik is nyolcaddöntőbe jut.

Videók