A belgák felébresztettek minket az Eb-álomból

Kleinheisler László már a bemelegítésnél megsérült, korán gólt kaptunk egy pontrúgás után, és bár Király Gábor sokáig meccsben tartott minket, a végén felőrülték a válogatottat a frissebb, villámgyors ellenakciókat vezető belgák vasárnap este a toulouse-i Eb-nyolcaddöntőben. Belgium játszhat Walesszel a legjobb nyolc között.


Nagyon fogadkoztak a belgák, hogy komolyan veszik a csoportelső magyarokat, és így is tettek, egy szabadrúgást követő fejesgól után hagyták, hogy mi dajkálgassuk a labdát, ők pedig vezetgették a gyorsabbnál gyorsabb, veszélyesebbnél veszélyesebb kontráikat, miközben hátul is figyelni tudtak a biztonságra.

Hazarddal, Mertensszel és De Bruyne-nel nemigen tudtuk felvenni a versenyt gyorsaságban, csak Királyon múlt, hogy nem két-három góllal vezetett az ellenfél a félidőben.

A fordulás után egy Szalai-fejesnél és egy Pintér-féle megpattanó lövésnél azért közel álltunk az egyenlítéshez, de Hazard a hajrában kijózanított minket, előbb mesteri gólpasszt adott a percekkel korábban beállt Batshuayinak, majd nem sokkal később maga szólózott be középre, és esélyt sem adott Királynak a védésre.

Az idei BL-döntő után az Eb-nyolcaddöntőben is gólt szerzett Ferreira-Carrasco, ő adta meg a kegyelemdöfést a 91. percben (0-4). A magyar válogatott a torna legsúlyosabb vereségét szenvedte el, ugyanakkor egy minden várakozást felülmúlő Eb-szerepléssel a háta mögött kezdheti majd meg ősszel a vb-selejtezőket.

Sajnos igaza lett a csapatot az Eb felé vezető úton elindító Dárdai Pálnak, aki azt jósolta a belgák elleni meccs előtt, hogy ha az első gólt mi kapjuk, akkor kegyetlenül nehéz dolgunk lesz.

Lovrencsics Gergő: "Pontrúgásból gólt rúgtak az elején, nem találtuk a játékunkat, a végére egy kicsit el is fáradtunk. Le a kalappal a szurkolók előtt, végig kitartottak mellettünk. Szorosabb is lehetett volna, nem sikerült, de van egy csapatunk a világbajnoki selejtezőkre."

Király Gábor: "Nem voltunk annyira frissek, benne volt a lábunkban a három csoportmeccs. Kikaptunk, de jó érzés volt itt lenni a nyolcaddöntőben."

Labdarúgó Eb, nyolcaddöntő
Magyarország-Belgium 0-4 (0-1)
Toulouse, Stadium municipal, vezette: Milorad Mazics (szerb).

Magyarország: Király - Lang, Guzmics, Juhász (Böde, 79.), Kádár - Lovrencsics, Gera (Elek, 46.), Nagy Á., Pintér (Nikolics, 74.), Dzsudzsák - Szalai. Szövetségi kapitány: Bernd Storck.
Cserepad: Dibusz, Gulácsi, Bese, Korhut, Elek, Stieber, Németh, Nikolics, Böde, Priskin.

Belgium: Courtois - Meunier, Alderweireld, Vermaelen, Vertonghen - Nainggolan, Witsel - Mertens (Ferreira-Carrasco, 70.), De Bruyne, Hazard (Fellaini, 81.) - Lukaku (Batshuayi, 75.). Szövetségi kapitány: Marc Wilmots.
Cserepad: Gillet, Mignolet, Denayer, J. Lukaku, Ciman, Kabasele, Fellaini, Ferreira-Carrasco, Benteke, Batshuayi, Origi.

G.: Alderweireld (10.), Batshuayi (78.), Hazard (80.), Ferreira-Carrasco (91.)

Sárga lap: Kádár (35.), Lang (47.), Elek (61.), ill. Vermaelen (68.), Fellaini (92.)

Eb 2016 – menetrend, tabellák, összefoglalók, és a góllövőlista egy helyen!

PERCRŐL PERCRE:

92.: VÉGE!!!! NULLA-NÉGY.

92.: Fellaini-sárga.

Magyarország-Belgium 0-4, Ferreira-Carrasco, 91.p. - kontra végén lógott meg, és biztosan mattolta Királyt

81.: Csere: Hazard helyett Fellaini.

Magyarország-Belgium 0-3, Hazard, 80.p. - középre cikázott, majd precízen kilőtte a hosszú alsót 16-ról. Királynak arra sem volt ideje, hogy rámozduljon.

79.: Csere: Juhász helyett Böde.

Magyarország-Belgium 0-2, Batshuayi, 78.p. - Hazard szöktette magát, majd betette középre, ahol egyedül érkezett a friss ember, a Marseille-csatár, Batshuayi, és a kapuba passzolt.

75.: Csere: Lukaku helyett Batshuayi.

74.: Csere: Pintér helyett Nikolics.

70.: Csere: Mertens helyett Ferreira-Carrasco.

69.: Juhász vette le mellel, majd ellőtt a hosszú alsó mellett jobbról, 14-ről. Courtois nem érhette volna el!

68.: Vermaelen-sárga.

66.: Pintér megpattanó átlövését szedte ki a léc alól Courtois!

62.: Nainggolané a 21. belga kapuralövési kísérlet.

61.: Elek-sárga Hazard felrúgásáért.

59.: Lukaku sarkazása után Mertens perdített fölé egy méterrel középen, Kádárt megelőzve.

54.: Dzsudzsák-beadás, Szalai-fejes középen, Vermaelenről csapódott kapu mellé!

51.: De Bruyne lőtt el keresztbe a kapu előtt, Király csak biztosított.

50.: Szalai kissé kisodródva lőhetett 12-ről Elek passza után... az oldalháló fölé!

47.: Lang-sárga.

46.: Hazard máris tesztelte Királyt, akinek reflexmozdulattal kellett föléütnie a labdát.

46.: Folytatááás!!! Csere: Gera helyett Elek.

45.: Vége a félidőnek! Meccsben vagyunk, de sokszor nehezen vesszük fel belgákat, miközben komoly helyzetet nem tudtunk kidolgozni. Lovrencsics és Dzsudzsák próbálkozott átlövésekkel.

42.: Mertens egy percen belül két ziccert is rontott! Először Király kapott bele, másodszor Lang blokkolt.

41.: Dzsudzsák vette le mellel a 16-os vonala előtt, aztán rádurrantott, centiket tévedett a lapos lövéssel.

39.: Lovrencsics bivalyerős, 25 méteres lövésével a hálótartó vasat találta el.

38.: Lukaku tette ki De Bruyne-nek, aki jobbról lőtt 14-ről... Király biztosan fogta.

36.: Nainggolan törte el az átlövést, méterekkel mellé.

35.: Király ujjheggyel tolta a lécre a meccsen eddig sziporkázó De Bruyne 26 méteres szabadrúgását!

35.: Kádár-sárga. Kihagyja a negyeddöntőt, ha továbbjutunk.

31.: De Bruyne közeli fejesében nem volt erő, Királyé, aztán Lovrencsics válaszolt 22-ről egy kísérlettel, de elvétette a hosszú felsőt.

26.: Dzsudzsák 20-ról nézte ki magának a bal alsót, oda is ment, de Courtois rávetette magát a labdára.

22.: Juhász vetette bele magát Hazard átlövésébe.

16.: Uhhhh!!! Courtois elvétett egy hazaadást, de a kapu mellett gurult ki a labda!

15.: Ismét De Bruyne lába lendült lövésre, Király lábbal mentett.

Magyarország-Belgium 0-1, Alderweireld, 10.p. - De Bruyne bal oldali szabadrúgása után bombafejes, Király nem védhetett

7.: Lendületben a belgák, előbb Lukaku lőtte mellbe Királyt közelről, aztán De Bruyne a 16-os vonaláról lőtt Királyhoz.

6.: Pengeváltás: De Bruyne emelése nem sokkal kerülte el a kaput, aztán Lovrencsics célzott Courtois kezébe a másik oldalon.

1.: A belgák kezdték.

20:37. Bernd Storck a meccs előtt: "Ha azt hozzuk, amit korábban, akkor ebből akár meglepetés is lehet. Félelem nélkül, szervezetten kell játszanunk."

Dárdai Pál a meccs előtt: "A magyar válogatott lényegében két éve veretlen, ha a görögök elleni meccset nem számoljuk, azt ugyanis kísérletezésre áldoztuk be. Nem túlzás már, hogy topcsapatnak számítunk. Dzsudzsák pontrúgásaiban, és a védők fejjátékában is bízhatunk, kulcskérdés, hogy ne mi kapjuk az első gólt. 90 percig bírjuk erővel, nagyon jól sikerült a felkészülés, ha hozzuk azt, amit kell, akkor bármi megtörténhet, és egy továbbjutással sok kiskapu megnyílhat. Mi lesz az eredmény? 1-1-et tippelek, és tizenegyesekkel továbbjutunk."

20:25. Kleinheisler nem tudta vállalni a meccset, Pintér kezd a helyén.

20:15. Dzsudzsák és Hazard lesz a két cséká.

19:55. A belgáknál Mertens és Ferreira-Carrasco közül előbbit választotta a kapitány.

19:45. BRÉKING

A magyar kezdő a belgák ellen (Eb-nyolcaddöntő, Toulouse, 21:00):

Király - Lang, Juhász, Guzmics, Kádár - Gera, Nagy Á. - Lovrencsics, Kleinheisler, Dzsudzsák - Szalai.

Lovrencsics tehát ismét az első perctől a pályán. Németh csak csere.

19:10.

Hiányzók:
Fiola, ill. Dembélé - mindketten sérülés miatt

Nyilatkozatok:

Storck: Védekezésben a maximum kell; Gera: A belgákon lesz a nyomás

Előzmények:



Forma (a legutóbbi 10 meccs alapján):
Magyarország: GY-V-GY-GY-D-D-V-GY-D-D
Belgium: GY-GY-GY-V-GY-D-GY-V-GY-GY

Statisztika
• Magyar-belga, örökmérleg: 10 mérkőzés, 2 magyar győzelem, 2 döntetlen, 8 magyar vereség.
• Magyar-belga, összesített gólarány: 16-27.
• Legutóbb 2009-ben játszottunk egymással, akkor 3-0-ra nyertek a belgák barátságos meccsen, Gentben.

A teljes Eb-keretek:
Magyarország
Kapusok: Király Gábor (Swietelsky-Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Bese Barnabás (MTK Budapest), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Juhász Roland (Videoton FC), Lang Ádám (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Korhut Mihály (DVSC-Teva)
Középpályások: Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Nagy Ádám (Ferencváros), Kleinheisler László (Werder Bremen), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Pintér Ádám (Ferencváros), Stieber Zoltán (Nürnberg)
Támadók: Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Szalai Ádám (Hannover), Németh Krisztián (al-Gharafa), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Böde Dániel (Ferencváros)
Belgium
Kapusok: Thibaut Courtois (Chelsea), Jean-Francois Gillet (KV Mechelen), Simon Mignolet (Liverpool)
Védők: Toby Alderweireld (Tottenham Hotspur), Jan Vertonghen (Tottenham Hotspur), Thomas Vermaelen (FC Barcelona), Jason Denayer (Galatasaray), Jordan Lukaku (OKV Oostende), Thomas Meunier (Club Brugge), Laurent Ciman (Impact Montreal), Christian Kabasele (Genk)
Középpályások: Moussa Dembélé (Tottenham Hotspur), Radja Nainggolan (AS Roma), Marouane Fellaini (Manchester United), Axel Witsel (Zenit), Eden Hazard (Chelsea), Kevin De Bruyne (Manchester City), Dries Mertens (SSC Napoli), Yannick Carrasco (Atlético Madrid),
Csatárok: Michy Batshuayi (Marseille), Romelu Lukaku (Everton), Christian Benteke (Liverpool), Divock Origi (Liverpool)

A menetrend:
NYOLCADDÖNTŐ
Június 25. - 15.00: Svájc–Lengyelország 1-1, tizenegyesekkel 4-5, Saint-Étienne, Stade Geoffroy-Guichard
Június 25. - 18.00: Wales–Észak-Írország 1-0, Párizs, Parc des Princes
Június 25. - 21.00: Horvátország–Portugália 0-1 - h.u., Lens, Stade Bollaert-Delelis
Június 26. - 15.00: Franciaország–Írország, Lyon, Stade des Lumières
Június 26. - 18.00: Németország–Szlovákia, Lille, Stade Pierre-Mauroy
Június 26. - 21.00: MAGYARORSZÁG-Belgium, Toulouse, Városi Stadion
Június 27. - 18.00: Olaszország–Spanyolország, Saint-Denis, Stade de France
Június 27. - 21.00: Anglia–Izland, Nizza, Allianz Riviera
NEGYEDDÖNTŐ
Június 30. - 21.00: Lengyelország-Portugália, Marseille, Stade Vélodrome
Július 1. - 21.00: Wales-6. nyolcaddöntő győztese, Lille, Stade Pierre-Mauroy
Július 2. - 21.00: 5. nyolcaddöntő győztese-7. nyolcaddöntő győztese, Bordeaux, Matmut Atlantique
Július 3. - 21.00: 4. nyolcaddöntő győztese-8. nyolcaddöntő győztese, Saint-Denis, Stade de France

Eb 2016 – menetrend, tabellák, összefoglalók, és a góllövőlista egy helyen!

A LÉNYEG
Magyarország 1966 után juthat ismét negyeddöntőbe hasonló formátumú világversenyen, azóta 1972-ből van egy Eb-negyedik helyünk, de akkor csak négy csapattal rendezték meg a kontinenstornát.
A győztes számára Wales és Lengyelország vagy Wales és Portugália következhetne az Eb-döntő felé vezető úton.
Fiola, illetve Dembélé sérülés miatt kihagyhatja a találkozót.
Storck arra utalt, hogy ezúttal elsősorban kontrára játszunk majd.
Nyolc játékosunkat fenyeget eltiltás, a névsor: Dzsudzsák Balázs, Gera Zoltán, Guzmics Richárd, Juhász Roland, Kádár Tamás, Kleinheisler László, Nagy Ádám, Németh Krisztián.

A magyar válogatott a világranglistán második Belgium ellen folytatná sikeres szereplését, és jutna Eb-negyeddöntőbe vasárnap este Toulouse-ban. Walesszel játszhatnánk a legjobb nyolc között. A lapokra is figyelni kell, kulcsembereket fenyeget eltiltás. Kövesd élőben a fejleményeket velünk!

Videók