Zidane szerint nem lesz gond a továbbjutással

A Real Madrid meglepetésre 2–0-ra kikapott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első meccsén Wolfsburgban, Zinedine Zidane, a Real vezetőedzője kijelentette, képesnek tartja csapatát a továbbjutásra.


A Wolfsburg az első 20 perc alárendelt szerepe után magához tért és két gólt szerzett az első félidőben. A folytatásban akár nagyobb különbséget is kialakíthatott volna a német csapat.
 
A német csapat egyik legjobbja, Julian Draxler elégedetten nyilatkozott a lefújás után.
 
„A mérkőzés minden egyes pillanatát élveztük - mondta lefújás után Julian Draxler, a Schalke német válogatott játékosa. - Természetesen nagyon boldogok vagyunk, az eredmény rendkívül kedvező számunkra. Tudtuk, hogy nem vagyunk azonos szinten a Reallal, de a küzdőszellemünk segített eltüntetni a különbséget. Büszke vagyok a csapatra, és abban bízom, a visszavágón is hasonlóan fogunk játszani.”
 
Gareth Bale, a Madrid walesi szélsője a kötelezőt mondta: „Nem vettük biztosra előzetesen, hogy nyerünk, mert a futballban minden megtörténhet. Az eredmény és a teljesítményünk sem volt megfelelő, de van időnk rendbe tenni a dolgokat, és biztos vagyok benne, hogy meg is oldjuk."
 
A Real vezetőedzője, a francia Zinedine Zidane továbbra is bízik csapatában, és biztos benne, hogy a Bernabéu Stadionban kiharcolja a továbbjutást.
 
 
„Higgadtnak kell maradnunk - jelentette ki a legfontosabbat Zidane, aki elismerte, együttese gyengén játszott, legalábbis gyengébben, mint a Wolfsburg. - Az első félidőben jobban játszottunk, mint a másodikban, inkább azzal kell foglalkoznunk. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy tovább fogunk jutni, hazai pályán képesek vagyunk továbbjutni."
 
Dieter Hecking vezetőedző szerint a VfL Wolfsburg olyan helyzetbe került a negyeddöntő szerdai első mérkőzése után, hogy kiejtheti a Real Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligájából. 
 
„Kevesen bíztak bennünk, abban, hogy ilyen nyílt marad a párharc, és hogy felidegesítjük a madridiakat - fogalmazott Hecking. - Nagyszerű teljesítményt nyújtott a csapatom, de mindenkit óva intek az elbizakodottságtól. Tudjuk, hogy mi vár ránk a visszavágón. Ezzel együtt kijelenthető: olyan helyzetbe kerültünk, hogy kiejthetjük a Real Madridot."

Videók