Zidane beszólt a PSG-nek

A saját játékosait nagyon megdicsérte.


A Real Madrid idegenben 2–1-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének kedd esti visszavágóján, így a Real sorozatban harmadik szezonjában jutott kettős győzelemmel a BL negyeddöntőjébe.
 
„Megvan a továbbjutás, most már a bajnokságra kell koncentrálnunk . Minden játékosom remekelt ma, aki kezdett, az is, aki csereként szállt be, az is. Gareth Bale-lel is elégedett vagyok, szép lassan magára talál, egyre többet játszik majd.  Egységesnek kell lennünk, mint ahogyan ma este is egységesek voltunk! Ezúttal is nagyon nehéz volt összeállítani a kezdőcsapatot, mint rendesen. Nagyon erős ellenfelet vertünk meg, szoros mérkőzésen. Jól kezdtünk, végig koncentráltunk, megvalósítottuk az eltervezett taktikát, és megérdemelten nyertünk. Nagyon örülök, gratulálok a játékosaimnak. Bravó! Nem könnyű ebben a stadionban diadalmaskodni, fantasztikus itt a hangulat. Megérdemelten jutottunk tovább a párharcból. A PSG nem játszott olyan jól, mint szokott, de talán azért, mert nekünk nagyon ment. A kiállítás, pláne a második gólunk után már nem volt könnyű dolga az ellenfélnek."
 
 

Bernd Storck az NB I-ben folytathatja " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

Az egyik fővárosi csapattal lett hírbe hozva.

Videók