Sorsoltak a Honvédnak a Bajnokok Ligájában

Nyon – Bolgár vagy litván ellenfele lehet a bajnoknak.


A Budapest Honvéd a litván Zalgiris Vilnius vagy a bolgár Ludogorec csapatával találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában, amennyiben jövő szerdán túljut az izraeli Hapoel Beer-Seván.
 
A pénteki, nyoni sorsoláson az is kiderült, hogy az első találkozón a kispestiek lennének a pályaválasztók, a visszavágót pedig idegenben játszanák.
 
A Zalgiris Vilnius szerdán hazai pályán 2-1-re legyőzte a Ludogorecet, amely 2015-ben és tavaly a főtáblára jutott a BL-ben, míg a Honvéd szintén 2-1-es hátrányból várja a zárt kapus hazai visszavágót.
A harmadik forduló első mérkőzéseit július 25-én és 26-án rendezik, míg a visszavágókra augusztus 1-jén és 2-án kerül sor.
 
 
BAJNOKOK LIGÁJA
A 3. SELEJTEZŐKÖR PÁROSÍTÁSA
BAJNOKI ÁG
Hapoel Beer-Seva (izraeli)/Honvéd (magyar)–Zalgiris Vilnius (litván)/Ludogorec (bolgár)
Slavia Praha (cseh)–BATE Boriszov (fehérorosz)/Alaskert (örmény)
Spartaks Jürmala (lett)/FK Asztana (kazah)–IFK Mariehamn (finn)/Legia Warszawa (lengyel)
Zrinjski Mostar (bosnyák)/NK Maribor (szlovén)–FH (izlandi)/Víkingur (feröeri)
MSK Zilina (szlovák)/FC Köbenhavn (dán)–Malmö FF (svéd)/Vardar Szkopje (macedón)
Linfield (északír)/Celtic (skót)–Dundalk FC (ír)/Rosenborg (norvég)
Viitorul (román)–APOEL (ciprusi)/Dudelange (luxemburgi)
Hibernians FC Paola (máltai)/Red Bull Salzburg (osztrák)–HNK Rijeka (horvát)/The New Saints (walesi)
Qarabag (azeri)/Szamtredia (grúz)–Sheriff Tiraspol (moldovai)/Kukësi (albán)
Partizan Beograd (szerb)/Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Olympiakosz (görög)
 
NEM BAJNOKI ÁG
FCSB (román)–Viktoria Plzen (cseh)
Nice (francia)–Ajax (holland)
Dinamo Kijev (ukrán)–Young Boys (svájci)
AEK Athén (görög)–CSZKA Moszkva (orosz)
FC Bruges (belga)–Istanbul Basaksehir (török)
 
A párharcok első mérkőzéseit július 25–26-án játsszák le, a visszavágókat egy héttel később, augusztus 1–2-án.
 

Sorsoltak a Fradinak és a Vidinek az Európa Ligában " NEMZETKÖZI FOCI › Európa Liga

Megtartották az Európa Liga 3. selejtezőkörének a sorsolását. Az első mérkőzéseket július 27-én, a visszavágókat augusztus 3-án játsszák le. Ha a Videoton továbbjut francia, míg az FTC lengyel csapat ellen bizonyíthatna. A 3. SELEJTEZŐKÖR SORSOLÁSA Arka Gdynia - Ferencváros/Midjtylland Bordeaux - Videoton/Kalju Nyon - Bolgár vagy litván ellenfele lehet a bajnoknak.

Videók