Reus a meccslabdával ment haza

Diadalmasra és emlékezetesre sikerült a fél év kihagyás után ismét pályára lépő Marco Reus visszatérése a Borussia Dortmund labdarúgócsapatába, amely BL-gólrekordot hozó mérkőzésen verte kedden a Legiát.


 
A 8–4-es hazai sikerrel zárult találkozó a Bajnokok Ligája történetének leggólgazdagabb meccse lett, egy találattal felülmúlta a 2003. november 5-én játszott AS Monaco–Deportivo La Coruña összecsapást, amelyen 8-3 lett a végeredmény.
 
"Erre a pillanatra vártam már régóta." – mondta a 27 éves Reus, aki ezt megelőzően legutóbb a május 21-i kupadöntőben lépett pályára, azóta szeméremcsont-gyulladással és közelítőizom-szakadással bajlódott. Ezúttal háromszor is betalált (a 32., az 52. és a 92. percben), ráadásul két további gól előkészítésében is nagy szerepe volt, így nem csoda, hogy megszerezte magának a meccs labdáját, azzal a hóna alatt hagyta el éjfél után a stadiont.
 
"Különleges helye lesz nálam. Minden csapattársammal aláíratom majd" – fogalmazott.
 
"Ez egészen kivételes teljesítmény volt. – mondta Reusról Thomas Tuchel, a házigazdák vezetőedzője. – Fantasztikus produkció,  amelyre hónapok óta vártunk. Fájdalmas volt a hiánya."
 
A további találatok Kagava Sindzsi, Nuri Sahin, Ousmane Dembelé és Felix Passlack nevéhez fűződtek, míg a másik oldalon Aleksandar Prijovic, Michal Kucharczyk és a magyar válogatott Nikolics Nemanja volt eredményes.
 
A történelmi mérkőzés ugyanakkor nem hozta meg a csoportelsőséget a Dortmundnak, amely a december 7-i utolsó fordulóban a címvédő Real Madrid otthonában harcolhatja ki ezt a pozíciót. Jelenleg két pont a különbség a két csapat között.

Videók