Wolfsburgban égett meg a Real, döntetlen Párizsban

A sokkal esélytelenebbnek tartott Wolfsburg kapott gól nélkül verte a Real Madridot, változatos meccsen döntetlent játszott a Manchester City a Paris Saint-Germain otthonában.


A Wolfsburg játékosai és szurkolói addig-addig mondogatták, hogy mennyire esélytelenek a Real ellen, hogy szinte kiénekelték a sajtot a madridiak szájából.
 
Pedig nem kezdett rosszul a Real: Cristiano Ronaldo már az első percben betalált, talán egy minimálissal előrébb volt, mint a védője, de könnyen lehet, hogy egyvonal volt.
 
A folytatásban is a madridi alakulat támadott, de Karim Benzema ziccerben hibázott.
 
Aztán a semmiből vezetést szerzett a Wolfsburg: Casemiro szedte fel André Schürrle bokáját, a megítélt büntetőt pedig magabiztosan értékesítette Ricardo Rodríguez.
 
 
 
A Wolfsburg kihasználta a Real tántorgását, a 25. percben újabb ütést vitt be: Bruno Henrique szolgálta ki tökéletesen Maximilian Arnoldot, aki nem hibázott.
 
A folytatásban megint Benzema rontott, ezúttal fejjel, majd Bale durrantott kapu fölé szabadrúgásból.
 
A második félidőben próbálkozott a Real, igazán nagy helyzet nélkül tette ezt, sőt, Schürrle kis híján bevitte a harmadik találatot is.
 
Később Cristiano Ronaldo került ziccerbe, de Diego Benaglio védett, és az eredmény már később sem változott.
 
A németek hamar elvették a Madrid kedvét, Zidane-ékból talán túl sokat kivett az el Clásico. Visszavágó következő kedden.
 
Wolfsburg–Real Madrid 2–0 (Ricardo Rodríguez 18. – 11-esből, Arnold 25.) 
Wolfsburg, Volkswagen Arena, V: Rocchi (olasz)
 
Wolfsburg: Benaglio – Ricardo Rodríguez, Dante, Naldo, Vieirinha – Luiz Gustavo, Guilavogui – Henrique (Träsch, 80.), Arnold, Draxler (Schäfer, 93.) – Schürrle (Kruse, 85.). Vezetőedző: Dieter Hecking
 
Real Madrid: Keylor Navas – Danilo, Pepe, Ramos, Marcelo – Casemiro, Kroos (James Rodríguez, 85.), Modric ( Isco, 64.) – Bale, Benzema (Jesé, 41.), Cristiano Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
 
 
A Manchester City kicsit sem ijedt  meg a PSG-től, pedig a franciák magabiztosan búcsúztattak egy másik angol csapatot, a Chelsea-t az előző körben. Érdekesség, hogy David Luiz 20 másodperccel a kezdés után már besárgult, ami miatt nem lehet majd ott a visszavágón.
 
A játékvezetőé maradt a főszerep a továbbiakban is: előbb Blaise Matuidit lökte fel Eliaquim Mangala – ezét még nem, ám Bacary Sagna apró faultjánál már tizenegyest adott Milorad Mazsics, Zlatan Ibrahimovic lövését azonban védte a visszatérő Joe Hart.
 
 
Ibra gyorsan kihagyott még két helyzetet, majd Kevin De Bruyne szinte a semmiből megszerezte a vezetést, Fernandinho szerzett labdát, a belga egy gyors kontrát fejezett be, Kevin Trapp hathatós segítségével…
 
A PSG még az első félidőben egyenlített, Fernando egy kirúgás után akart passzolni, de Ibra leleste és a még üresen tátongó City-kapuba lőtt.
 
A második félidőben egy szöglet után szerzett vezetést a PSG. Cavani fejesét ütött Adrien Rabiot elé Hart, közelről pofozta a hálóba a labdát a Chelsea ellen is eredményes játékos.
 
Később Ibra még megzörgette a kapufát, majd a PSG védelme is összecsuklott, így Fernandinho szerezhetett gólt. 
 
A City így meglepően kedvező helyzetből várhatja a visszavágót következő kedden.
 
Paris Saint-Germain–Manchester City 2–2 (Ibrahimovic 41., Rabiot 59. ill. De Bruyne 38., Fernandinho 72.)
Párizs, Parc des Princes. V: Mazsics (szerb)
 
PSG: Trapp – Aurier (Van der Wiel, 78.), Thiago Silva, David Luiz, Maxwell – Rabiot (Lucas, 78.), Thiago Motta, Matuidi – Di María, Ibrahimovic, Cavani. Vezetőedző: Laurent Blanc
A kispadon: Sirigu (k), Stambouli, Marquinhos, Lucas, Kurzawa, Van der Wiel, Augustin.
 
Manchester City: Hart – Sagna, Otamendi, Mangala, Clichy – Fernando, Fernandinho – Jesús Navas, De Bruyne (Delph, 77.), David Silva – Agüero. Menedzser: Manuel Pellegrini
A kispadon: Caballero (k), Zabaleta, Kolarov, Bony, Delph, Demichelis, Iheanacho

 
VIDEÓK LENTEBB
 
 
PERCRŐL-PERCRE

VÉGE!
 
 
89. perc: A cserként beállt Kruse fektette el Casemirót, majd Navas védte az éles szögből leadott lövését
 
86. perc: Egyik pályán sem alakulnak ki igazi helyzetek
 
73. perc: CR kapott remek labdát Iscótól, de Benaglio ezúttal is túljárt az eszén!
 
72. perc: Egyenlít a City! Hihetetlen mit műveltek a hazai védők, flipperezett a labda, majd a brazil Fernandinho csapott le rá!
 

 
 
 
68. perc: Ott lehetett volna a harmadik, Schürrle lőtt kapu fölé
 
63. perc: Ibra fejese a kapufán csattant, Cavani fölé tette a kipattanót.
 
62. perc: CR be van oltva gól ellen, semmi sem jön össze neki.
 
59. perc: Mangala kis híján öngólt vétett, majd a szögletből Cavani fejelt, a labdát Hart pedig Rabiot elé ütötte, aki nem hibázott.
 

 
 
49. perc: CR került helyzetbe, de a kaput sem találta el, pedig jó labdát kapott
 
FÉLIDŐ
 
41. perc: Egyenlít a PSG! Hart passzolt Fernandohoz, aki Ibrára lőtte a labdát, onnan az üres kapuba került... Hatalmas potya!
 
 
 

 
38. perc: Vezet a City!! Fernando szerzett labdát a felezővonalnál, vezette a labdát, amíg tudta, majd De Bruyne elé tálalt, a belga pedig a kapuba bombázott!!
 

 
 
 
33. perc: Benzema kapott egy remek beadást, de nem találta el fejjel a kaput...
 
25. perc: GÓÓÓL! Megint a Wolfsburg! Henrique tálalt remekül középre, Arnold pedig megduplázta a németek előnyét!
 
 

 
 
24. perc: Ibrahimovic került megint Harttal szembe, de nem talált kaput!
 
19 perc: GÓÓL! Navas balra, Rodríguez lövése jobbra!

 
 

 
17. perc: Tizenegyes a Wolfsburgnak! Casemiro szedte fel Schürrle "ütőjét"!
 
15. perc: Benzema lépett ki, egy az egyben vitte Benagliora a labdát, de a svájci lábbal védett!
 
14. perc: Ibrahimovic áll a labda mögé, Hart védte a jobbra tartó lapos lövést!!
 
 

 
12. perc: David Luiz harcolt ki tizenegyest! Sagna mellett dobta magát...
 
7. perc: Tizenegyesért kiáltanak a párizsiak! Matuidi lépett be Mangala éle, aki felborította, de a síp néma maradt!
 
1. perc: Ronaldo lőtt gólt lesről Németországban
 
 

 

 
 
 
 
 
1. perc: 20 másodperc kellett David Luiznak, aki sárgát kapott Agüero lerántásáért! A brazil így kihagyja a visszavágót!
 
20.43: A csapatok a pályán, szól a BL himnusza!

20.07: Érdekes a Wolfsburgi öltöző
 
 
20.00 Lássuk a teljes jegyzőkönyveket!
 
Paris Saint-Germain–Manchester City (20.45 Sport1)
Párizs, Parc des Princes
 
PSG: Trapp – Aurier, Thiago Silva, David Luiz, Maxwell – Rabiot, Thiago Motta, Matuidi – Di María, Ibrahimovic, Cavani. Vezetőedző: Laurent Blanc
A kispadon: Sirigu (k), Stambouli, Marquinhos, Lucas, Kurzawa, Van der Wiel, Augustin.
 
Manchester City: Hart – Sagna, Otamendi, Mangala, Clichy – Fernando, Fernandinho – Jesús Navas, De Bruyne, David Silva – Agüero. Menedzser: Manuel Pellegrini
A kispadon: Caballero (k), Zabaleta, Kolarov, Bony, Delph, Demichelis, Iheanacho
 
Wolfsburg–Real (20.45, M4 Sport)
Wolfsburg, Volkswagen Arena. V: Rocchi (olasz)
 
Wolfsburg: Benaglio – Ricardo Rodríguez, Dante, Naldo, Vieirinha – Luiz Gustavo, Guilavogui – Arnold, Henrique, Draxler – Schürrle. Vezetőedző: Dieter Hecking
Kispad: Casteels, Schäfer, Knoche, Ascues, Träsch, Kruse, Dost
 
Real Madrid: Keylor Navas – Danilo, Pepe, Ramos, Marcelo – Casemiro, Kroos, Modric – Bale, Benzema, Cristiano Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
Kispad: Casilla (kapus), Nacho, Carvajal, James Rodríguez, Lucas Vázquez, Isco, Jesé
 
 
19.48: A kezdőcsapatok
 
Wolfsburg–Real Madrid
 
Wolfsburg: Benaglio – Rodríguez, Dante, Naldo, Vieirinha – L. Gustavo, Guilavogui – Draxler, Henrique, Arnold – Schürrle
 
Real Madrid: Navas – Danilo, Pepe, Ramos, Marcelo – Casemiro, Modric, Kroos – Bale, Ronaldo, Benzema

PSG–Manchester City
 
PSG: Trapp – Aurier, Thiago Silva, David Luiz, Maxwell – Rabiot, Motta, Matuidi – Di María, Ibrahimovic, Cavani
 
Manchester City: Hart – Sagna, Otamendi, Mangala, Clichy – Fernando, Fernandinho – Navas, Silva, De Bruyne – Agüero
 
 
A Real Madrid a Wolfsburg elleni összecsapás favoritja, arab pénzek a PSG–City meccsen
 
A Bajnokok Ligája szerdai negyeddöntőjében a végső sikerre is esélyes Real Madrid a Wolfsburg otthonába látogat. A Bajnokok Ligája szerdai negyeddöntőjében a győztes el Clásicóval hangoló Real Madrid toronymagas esélyes.
 
A madridiak nyilván jó hangulatban várják a BL-fellépést, miután a hétvégi Barcelona elleni meccsen 2–1-re nyertek a katalán fővárosban. 
 
Casemiro, a Real és a brazil válogatott védekező középpályása a spanyol klub honapjának úgy nyilatkozott, hogy nem szabad lebecsülni a Wolfsburgot. „A sorozat ezen szakaszán már nincsenek könnyű ellenfelek. Tudjuk, hogy nehéz mérkőzésre számíthatunk Németországban. A Wolfsburg jól védekezik, nagyon gyors játékosaik vannak, tisztelnünk kell őket" - hangsúlyozta a brazil játékos.
 
Diego Benaglio szerint a Wolfsburg abban bízhat, hogy a párharc favoritjának kikiáltott Real Madrid nem a megfelelő koncentrációval lép pályára Németországban.
 
„Természetesen próbálunk a lehető legjobban játszani a Madrid ellen, de számunkra most a bajnokság az elsődleges. A Real nem fog tartani a Wolfsburgtól, tőlünk gyakorlatilag senki nem tart. Ha szerencsénk van, félvállról vesznek majd minket” - mondta a svájci hálóőr.
 
A másik szerdai összecsapáson két arab tulajdonú gazdag klub csapata találkozik szerdán Párizsban a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, amikor a PSG vendége a Manchester City lesz.
 
 
A francia együttes 2011 óta katari befektetőjének köszönhetően emelkedett a legnagyobb sztárklubok közé, míg angol ellenfelét már nyolc éve pénzeli Manszúr sejk Abu-Dzabiból.
 
A hazai pálya előnyén túl mindenesetre inkább a Paris Saint-Germain mellett szól, hogy az együttes már márciusban megnyerte a francia bajnokságot, így teljes mértékben a BL-re összpontosíthat, míg a Manchester - amely jelenleg negyedik a Premier League tabelláján - javában a dobogós helyért küzd. A PSG ráadásul "angolszakértővé" válhatott az elmúlt időszakban, hiszen a 16 közé kerülésért egy másik szigetországi együttest, az angol bajnoki címvédő Chelsea-t búcsúztatta el a BL-től.
 
Az angol együttes francia középpályása, Samir Nasri úgy véli, hogy a Citynek kisebb az esélye a továbbjutásra. Nyilatkozata szerint a párizsi csapat a favoritja a párviadalnak. „A PSG tapasztaltabb csapat nálunk" - jelentette ki az Arsenal ex-futballistája.
 
A City hatóerejét kétségtelenül gyengíti, hogy alapemberei közül - a csapatkapitány Vincent Kompanyn kívül - a szerdai meccsen valószínűleg nem léphet pályára a középpályás Yaya Touré és nem védhet a kapus Joe Hart sem. Ugyanakkor a PSG-nél sincs mindenki bevetésre kész állapotban, így hiányozni fog sérülés miatt a középpályás Marco Verratti, viszont a sokadik virágzását élő sztárcsatár, Zlatan Ibrahimovic mellett újfent rendelkezésre áll az irányításban és támadójátékban is jeleskedő Angel Di María.
 

 

Videók