Real-Bayern csúcsmeccs a BL-döntőért - a párosítások

Pénteken kisorsolták a Bajnokok Ligája elődöntőjének párosításait az UEFA nyoni székházában. Íme a párosítások.


 

Az első mérkőzéseket április 22-én és 23-án rendezik, mindkét esetben a madridi csapat lesz a pályaválasztó, míg a visszavágókra 29-én és 30-án kerül sor Münchenben, illetve Londonban.

 

A Real-Bayern igazi klasszikus párharcnak számít Európában, ugyanis a két együttes összesen 14-szer diadalmaskodott a legrangosabb kupasorozatban, továbbá nyolc alkalommal pedig elvesztették az utolsó összecsapást, de egyszer sem találkoztak egymással a fináléban - ahogy ezúttal sem fognak.

A királyi gárda sorozatban negyedszer szerepel a legjobb négy között, ugyanakkor az előző három esetben mindannyiszor elbukott ebben a szakaszban. A bajorok pedig egymás után harmadszor jutottak el az elődöntőig, amelyből tavaly és tavalyelőtt is továbbléptek, s amennyiben ezúttal is sikerrel veszik ezt a kört, akkor sorozatban harmadik végjátékukkal beállítják a Juventus 1996 és 1998 között felállított rekordját. A Bayern - amely a BL történetének első címvédője lehet - és a Real legutóbb a két évvel ezelőtti elődöntőben találkozott egymással, akkor a német gárda büntetőkkel bizonyult jobbnak.

A másik párharcban a Chelsea is sorozatban harmadik fináléjáért küzd majd, igaz, a londoniak tavaly - a BL 2012-es megnyerése után - az Európa Ligában diadalmaskodtak. Riválisuk, az Atlético Madrid pedig éppen negyven éve jutott legutóbb a BL jogelődjének számító BEK döntőjébe. Akkor a fináléban a Bayerntől kikapott, a négy évtizeddel ezelőtti döntő akár meg is ismétlődhet idén.

Ami az Atlético Madrid mellett szól, hogy 2008 óta vagy az FC Barcelona, vagy a katalánokat búcsúztató csapat nyerte a BL-t, márpedig ezúttal a negyeddöntőben a spanyol főváros piros-fehér alakulata ejtette ki a gránátvörös-kékeket. Az is bíztató lehet a spanyolok számára, hogy két éve az Európai Szuperkupáért kiírt találkozón 4-1-re legyőzték a Chelsea-t.

A párosítás szerint 2000 után ismét létrejöhet spanyol finálé. Ugyanakkor a mostani mégis kuriózum lenne, mivel olyan először történne meg, hogy a BL-döntőben ugyanannak a városnak két csapata találkozna a trófeáért.
A finálé Lisszabonban lesz május 24-én.

 

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, elődöntők: 
első mérkőzések:
április 22.: Atlético Madrid (spanyol)-Chelsea (angol) 20.45
április 23.: Real Madrid (spanyol)-Bayern München (német) 20.45
második mérkőzések:
április 29.: Bayern München-Real Madrid 20.45
április 30.: Chelsea-Atlético Madrid 20.45

 

Videók